100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
„Bármennyit ehetnek, csak az étkezés végén üres legyen a tányér. Ez a mottója a menzának Sándorfalván” – írja felvezetőjében a Deutsche Welle magyar Youtube-csatornája, aminek munkatársai nemrégiben a helyi általános iskolában készítettek riportot. Itt már több egy éve van svédasztalos menza.
A gyerekek többféle étel közül választhatnak, maguknak szednek. Az elmúlt időben így jóval kevesebb az élelmiszerhulladékot termeltek, és a gyerekek olyan ételeket is kipróbálnak, amiket előtte nem kóstoltak. A riport szerint az új kedvenc a resztelt máj, a harcsapaprikás és a gombapörkölt lett.
A gyerekek QR kódon keresztül olvassák be az étlapot, korlátlan mennyiségben fogyaszthatnak.
„Előtte úgy volt a bejövetel, hogy bejöttünk, és itt volt egy hosszú pult, ahol letettük a tálcát, és ki voltak szedve előre a tányérok, és nem lehetett repetázni, mindig ugyanaz volt, tehát egyfajta étel volt, véleményünk szerint rosszabb minőségben, mint a jelenlegi” – mondja az egyik diák.
A sándorfalvi általános iskolában tavaly tavasszal vezették be a svédasztalos menzát, amit kezdetben a szülők kétkedve fogadtak, nem voltak ugyanis biztosak abban, hogy a gyerekek szednek majd maguknak az ételekből, aztán rácáfoltak a szülők aggodalmaira.
Mióta svédasztalos a menza, az egyötödére esett vissza a kidobott étel mennyisége. Országszerte 40 helyen működik ehhez hasonló svédasztalos menza, az üzemeltető cég szerint nemcsak hogy csökkent ezekben az iskolákban a kidobott étel mennyisége, hanem a gyerekek új ételeket kedveltek meg, a falra kihelyezett színes táblákon az ételek összetevőinek ásványianyag-tartalmáról olvashatnak a gyerekek.
Sándorfalván most 642 forintba kerül egy adag ebéd a gyerekeknek, azért ilyen olcsó, mert a költségek jelentős részét az önkormányzat megtéríti a menzát üzemeltető cégnek. A támogatásnak köszönhető az is, hogy a svédasztal bevezetése ellenére nem változott a menza ára.













