Üdítőitalokat és ülőpárnákat is lopott a törvényt szegő makói 16 éves

A megalapozott gyanú szerint egy 16 éves fiatal 2023 májusában a makói piacon üzemelő több büfébe is betört. Nagy szajréra nem tehetett szert, de üdítőitalokat és ülőpárnákat elvitt. Volt olyan helyiség is, ahová nem sikerült bejutnia. Kiderült róla az is, hogy megrongált egy játékkiadó automatát, valamint 2023 júniusában az egyik helyi szupermarketből is elemelt több használati cikket.

Előállítását követően a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a makói lakost, aki beismerte tettét. Lopás bűntett és más bűncselekmények elkövetése miatt indult ellene eljárás, amit a Makói Rendőrkapitányság munkatársai a közelmúltban lezártak, az iratokat pedig megküldték az ügyészségnek.