100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökét fogadta és a találkozó után közös sajtótájékoztatót tartottak.
Szijjártó szerint Magyarország és Szerbia között a történelem során most van a legjobb kapcsolat, ami bizonyítja azt is, hogy a határon túli magyar közösség erőforrás a szomszédos országokkal felépített együttműködésben.
A tárcavezető először gratulált Pásztor Bálintnak pártja eredményeihez a decemberi szerbiai választásokon. „Szerbia, a Vajdaság, a VMSZ együtt szolgáltatnak bizonyítékot arra, hogy helyes a külpolitikai stratégia, amely arra épül, hogy minél jobb kapcsolatot építsünk ki a szomszédos országokkal. Mert minél jobb a kapcsolat egy szomszédos országgal, annál jobb a helyzete az ott élő magyar nemzeti közösségnek is” – mondta a miniszter.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint a jó kapcsolat Szerbia és Magyarország között nem jöhetett volna létre a VMSZ segítsége nélkül, mert tőlük származott a javaslat, hogy a magyar kormányzat indítson átfogó gazdaságfejlesztési programot a Vajdaságban.
A miniszter aláhúzta, hogy a kapcsolattartásban nagy szerepe van a határon átnyúló infrastruktúrának, annak, hogy minél több helyen át lehessen kelni a határon, ezért a VMSZ kérésére az a döntés született, hogy a Röszke-Horgos 2 kishatárátkelőhely korlátozottról 24 órás nyitvatartásra áll át.
„Ezzel is segítjük azon vajdasági magyarokat és anyaországiakat, akik nem akarnak a zsúfolt autópálya-átkelő felé menni, vagy éppen munkába, iskolába járnak”
– jegyezte meg. Kitért arra is, hogy a hercegszántói határátkelőhely fejlesztése hamarosan megindul Interreg-forrásból, hogy ezzel is terhet vegyenek le a nagy forgalmú átkelőkről.













