100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Új ravatalozót kapott Zsombó. Gyuris Zsolt polgármester a Rádió 88-nak elmondta, a mintegy 106 millió forintos temetői épület nagyrészt kormányzati támogatásból, kisebb részt önerőből valósult meg, de a Szeged-Csanádi Egyházmegye is támogatta a projektet. Gyuris szerint már másfél évtizede tervezik a ravatalozó megépítését, de eddig nem volt rá forrásuk.
Az eseményen és a szalagátvágáson részt vett Mihálffy Béla, a Homokhátság országgyűlési képviselője is. Mihálffy azt írja közösségi oldalán, egy közösség fontos összetartó eleme a tisztelet és a közös élmények. „Az új ravatalozóval pedig mostantól a zsombóiak méltó körülmények között tudnak tiszteletet adni és megemlékezni azokról a szeretteikről, akik eltávoztak a közösségünkből.”













