100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Interjút adott a Szabad Európának Tarlós István. Az egykori főpolgármester ebben kitért Lázár Jánosra is, akiről úgy véli, néha nem a pontos helyre sorolja magát a bibliai személyiségek szimbolikus sorában. Márki-Zay Péterről pedig elmondta, nem szavazna rá.

A téma onnan indult, hogy Tarlós piszlicsáré ügynek nevezte azt, miszerint a jövő évi helyhatósági választáson az ellenzéki média Budapest „kivéreztetéstől” lesz hangos, meg az „országos ügyektől” a kampány alatt. A Szabad Európa újságírója ekkor idézte Lázár János Rádió 7-ben elmondott szavait, hogy bár joga van a vásárhelyieknek Márki-Zay Pétert megválasztaniuk, ebben az esetben a kormánytól semmiféle támogatásra nem számíthatnak.

Tarlós erre azzal felelt, hogy az építési és közlekedési minisztert tehetséges politikusnak tartja, de úgy véli, hogy „a bibliai személyiségek szimbolikus sorában néha nem a pontos helyre sorolja magát. Ilyen típusú és súlyú döntéseket önállóan nem hozhat meg, hiszen van, aki felülbírálhatja”. Erre a lap újságírója megjegyezte, hogy Lázár a kormány tagjaként és miniszterként nyilatkozott így. Tarlós viszont elmondta, annak idején fővárosi ügyekben is nyilatkozott a miniszter, de aztán

a kijelentései nem úgy váltak valóra, ahogy kilátásba helyezte.

„Megértem az indulatot Hódmezővásárhely esetében, sőt ebből a szempontból igazat is adok neki. Én sem szavaznék Márki-Zayra. Azt azonban, hogy a város azért nem kap pénzt, mert esetleg ő a polgármester, nem valószínű, hogy Lázár János fogja eldönteni. Ezt mindenki tudja” – jegyezte meg az egykori főpolgármester. Tarlós még hozzáfűzte, amennyiben Lázár valóban a fentieket nyilatkozta, az „egy politikailag éretlen mondat volt. Ilyenekkel hergelni az embereket nem felelős politikushoz méltó, különösen úgy nem, hogy az állítása egyelőre bizonytalan”. A teljes interjú a Szabad Európa oldalán olvasható.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…