„Az elmúlt évek tudatos gazdaságfejlesztésének és a kormánnyal való együttműködésnek köszönhető, hogy Makó jó úton jár” – ezzel kezdte a makói ipari parkban tartott sajtótájékoztatóját Czirbus Gábor önkormányzati képviselő. A Délmagyarország beszámolója szerint a Fidesz helyi elnöke jó példaként a nemrég bejelentett kínai csomagolóüzemet és a Hagymatikum fürdő bővítését említette.
„Ez utóbbi fejlesztésnek, a vendégforgalom növekedésének a helyi kisvállalkozók is nyertesei lesznek” – folytatta Czirbus. Aztán rátért a gyárra, mely szerinte 6 milliárdos közműfejlesztéssel is jár, így a Maros-parti város összesen 50 milliárdnyi fejlesztésre, több száz új munkahelyre számíthat. A fideszes képviselő úgy véli, Hódmezővásárhelyen ezzel szemben csak látványberuházások történnek.
Czirbus hódmezővásárhelyi kollégája, Cseri Tamás a tájékoztatón azt fejtegette, hogy „Makóval szemben a Márki-Zay Péter vezette város egyáltalán nem fejlődik, mindössze néhány látványberuházás valósul ott meg”. Szerinte inkább visszafejlődésről lehet beszélni, hiszen a város legnagyobb munkáltatója csoportos leépítést jelentett be.
„A makói polgármester és a képviselő-testület a települését fejleszti, Vásárhely első embere viszont nem a helyiek érdekében dolgozik, hanem az országos politikában szeretne érvényesülni. Ezt pedig újabb és újabb botrányokkal igyekszik elérni.” Mint mondta, nem az a probléma, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester ellenzéki: példaként említette Szegedet, amely ellenzéki vezetésű, mégis tudtak sikereket felmutatni.
Cseri vélekedése szerint Vásárhelynek is megvolt a lehetősége minderre, az elmúlt években azonban „amiatt, hogy a város polgármestere képtelen az együttműködésre, az elmúlt években sorra úsztak el a milliárdos, százmilliós beruházások”.