100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Felháborító és elkeserítő, hogy a hatalom bármikor megfélemlíthet embereket, csoportokat, városokat minden következmény nélkül, azonban a kisemberek feljelentései nem jutnak el a bíróságig – mondta Szabó Margit „Momó” Márki-Zay Péterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján csütörtökön Hódmezővásárhelyen. Ő volt az, akit 2022 tavaszán feljentett Lázár János, mert azt állította, hogy a miniszter hazudik, zsarol és visszaél a hatalmával, ám ezt a feljelentést nem utasították el a hatóságok, a per most is tart.

A Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökségi tagja viszont Lázár Jánost jelentette fel nemrég, mert szerinte a miniszter megfenyegette Hódmezővásárhelyt, hogy a kormány a várostól minden támogatást elvesz, amennyiben Márki-Zay Pétert választják meg polgármesternek, ám a keresetet elutasította a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség. Az ügyészség olyan indokokkal utasította el a feljelentésemet, amelyek elég érdekesek: azt írják, hogy Lázár János ezt nem kampányidőszakban fogalmazta meg vagy épp azt, hogy Lázár János nem konkrét személyt fenyegetett meg, hanem a várost.

Márki-Zay Péter a sajtótájékoztatón megemlítette, a mostani döntés ellen fellebbeznek, és hajlandóak elmenni a magyar alkotmánybíróságig és akár az Európai Unió bíróságáig is. Nagyon köszöni Szabó Margitnak, hogy szívén viseli városának és hazájának sorsát gyermekei és unokái érdekében.

Forrás: Márki-Zay Péter / Facebook

Törvénytelennek és tisztességtelennek tartjuk a kijelentéseit és továbbra is felszólítjuk Lázár Jánost, hogy mondjon le, tűnjön el a magyar politikából. Aki ilyen diktatórikusan, demokráciaellenesen gondolkodik és viselkedik, annak nincs helye a magyar közéletben. Amíg ilyen gazemberek vannak a magyar közéletben, a magyar politikában és a magyar kormányban, addig ne csodálkozzunk, hogy mindannyiunk szenvedésére az Európai Unió megvonja a forrásokat a tolvajoktól. Lázár János kijelentése alkalmas arra, hogy az Európai Unió még nagyon sokáig visszatartsa azt a pénzt, ami nélkül Magyarország az unió legszegényebb állama lesz – folytatta a polgármester.

A polgármester szerint annak ellenére, hogy a kormány eddig sem adott túl sok támogatást, Vásárhely látványosan fejlődik, vissza tudta fizetni az egy főre jutó legmagasabb adósságát, és meg tudta szüntetni az ország legnagyobb korrupcióját. Vásárhely a szabadság városa: szabadon fejlődik a város, miközben megőrizzük épített örökségünket, kultúránkat és a demokráciát. Egy olyan országban szeretnénk élni, amely ugyanúgy szabadon fejlődhet tisztességgel, szeretettel összefogással, ahogy Hódmezővásárhely.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…