100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Mucsi Tamás makói önkormányzati képviselő csütörtökön a városháza előtt tartott sajtótájékoztatót arról a bejelentésről, melyet még Lázár János ejtett meg a vásárhelyi Rádió 7 csütörtöki adásában. Az építési és közlekedési miniszter ugyanis felfedte, hogy a makói ipari parkban 25–30 milliárd forintos beruházással 250–300 munkahelyet létesít majd egy 55–60 ezer négyzetméteres ipari csarnokot építő vállalat.
Mucsi szerint ezért a makói polgármesternek, illetve a leendő üzem vezetőinek tájékoztatni kell arról a lakosságot, milyen új gyár települ az ipari parkba. A Demokratikus Koalíció önkormányzati képviselője a sajtótájékoztatón elmondta, szerinte a testület fideszes többsége úgy szavazta meg az adott terület értékesítését, hogy nem tudta, pontosan mivel foglalkozik az ide települő vállalkozás.
Mucsi Tamás ugyanakkor elmondta, hogy nem igazak a városban terjedő pletykák, miszerint akkumulátorgyár települ Makóra, de megnyugodni sem lehet teljesen, mivel az új gyár alumínium-felhasználásához sok vízre van szükség szerinte. Ugyanis a Kormányhivatal honlapján megjelenő határozat szerint egy olyan csomagolóüzem jön Makóra, mely alumíniumot is felhasznál.













