A Magyarbusz írt arról, hogy összesen 115 darab háromtengelyes, alacsony belépésű Volvo 8900-as került beszerzésre a Volánbusznál az elmúlt három évben. A nagyobb járművek részben a régik kiváltására, részben a forgalmas viszonylatokra szükségesek. A portál információi szerint a legutóbbi 50 darabos beszerzés részeként érkező kocsikat – melyek forgalomba helyezése jelenleg is zajlik – a társaság 11 megyében tervezi szétosztani.
A nyugati, délnyugati régióba 20 példányt, a délkeleti, keleti régióba pedig 30 kocsit szánna a közlekedési társaság az 50 darabos Volvo-flottából. Ebből pedig 19 kocsi kerül Csongrád-Csanád-megyébe, ahol a 22 éves átlagéletkort meghaladó háromtengelyes-flottáját váltják majd – itt Csongrád, Hódmezővásárhely, Makó, Szeged és Szentes térségében lehet majd találkozni a vadonatúj 8900-asokkal.

Fotó: Volánbusz
Azt írják, a Volvo Group hamarosan bezárásra kerülő wrocławi üzeméből érkező háromtengelyesek nettó 85 millió forintos darabáron jönnek, mivel az 50 darabos flotta beszerzési értéke 4,25 milliárd forint. A mostani buszok a 2021 végén beszerzett példányokéval közel azonos felszereltséggel érkeznek, különbséget csak a kisebb frontkijelző, a C-tengely mögött elhelyezett kisebb ládatér, az utasüléseken elhelyezett telefontartók, a 7,7 literes, 320 lóerős, hathengeres Volvo D8K típusú dízelmotor már Euro 6e környezetvédelmi besorolása és a leghátsó üvegtáblákról lemaradt dekorfestés jelent.