Nagyszabású foglalkoztatási programot indítottak el Csongrád-Csanád vármegyében

Gémes László (Fidesz-KDNP), a Csongrád-Csanád vármegyei önkormányzat közgyűlésének elnöke jelentette be pénteken Szegeden, hogy több mint két milliárd forintos foglalkoztatási program indult el a megyében. A programmal a hátrányos helyzetűek és az inaktívak munkaerő-piaci jelenlétét szeretnék javítani.

Gémes a programot – mely 2025-ig fog tartani – bemutató sajtótájékoztatón elmondta, hogy a cél a megyei foglalkoztatás támogatása, a munkaerő-kereslet és kínálat összehangolása, valamint a térség igényfelmérése. Ehhez a közvetlen támogatási források várhatóan csak ősztől lesznek elérhetőek a munkáltatók és a foglalkoztatottak számára.

Csongrád-Csanád vármegye főispánja, Róth Márton elmondta, hogy a vármegyében 396 ezren éltek a projekt tervezésekor és a 15-74 év közötti népesség 64 százaléka, azaz 190 ezer volt gazdaságilag aktív, közülök 4700 ember munkanélküliként jelent meg a munkaerőpiacon, 186 ezren pedig foglalkoztatottként.

A foglalkoztatási ráta és a munkanélküliek aránya a tervezéskor, 2021-ben a hatodik legjobb adat volt a vármegyék sorában, mivel előbbi 62,5 százalék volt, utóbbi pedig 2,4 százalék körül alakult.

A projekttel szeretnék segíteni munkát vállalni szándékozó 30 év feletti hátrányos helyzetűeket, az inaktívakat, valamint a GYED-ről, GYES-ről, GYET-ről visszatérő, vagy a gyermeket egyedül nevelő felnőttek munkaerőpiacra történő visszatérését – számolt be az MTI.