Mihálffy Béla Ádám Martinnal fejelgetett Forráskúton, majd átadott neki egy díjat

Együléses elektromos rollerrel érkezett a forráskúti futballpályához Ádám Martin a Délmagyarország beszámolója szerint. A válogatott focista Csongrád-Csanád vármegye sportjáért és ifjúságáért járó díjat vehetett át Gémes Lászlótól, vármegyénk közgyűlésének elnökétől, Nagy Attila üllési polgármestertől és Mihálffy Béla országgyűlési képviselőtől.

Mihálffy Béla a közösségi oldalán gratulált a csatárnak a díjhoz, vagy ahogy fogalmazott, „Forráskút és a Homokhátság büszkeségének”. Ádám Martin fejese ugyanis az Észtország elleni felkészülési mérkőzésen győzelmet ért, majd a Bulgária elleni Európa-bajnoki selejtezőn lábbal is betalált. A homokhátsági képviselő eközben elkezdett fejelgetni a focistával.

A lapnak elmondta, augusztus óta keveset vannak Magyarországon, amióta kiigazolt a dél-koreai Ulszan Hyundai csapatába. Csütörtökön kelnek útra, vasárnap pedig már Jeju szigetén várja a bajnoki. Az átállás viszont nem lesz könnyű, hét órával járnak előrébb Ulszanban, mint Forráskúton.

„Zseniális hely, gyönyörű, de keveset láttunk belőle, hiszen hatalmas város, nagyjából annyian lakják, mint Magyarországot. Nem gondoltam volna, hogy ilyen szép és tiszta helyre igazolok” – jegyezte meg Dél-Korea fővárosáról, Szöulról. Hozzátette, meccsekre szinte mindenhova vonattal utaznak, mellyel Szöul Ulszantól mindössze két órára van, ugyanez az út autóval öt órába telik.

Fotó: Mihálffy Béla / Facebook