100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Az Átlátszó azt írja, a 2022 augusztusa óta fizetős, több mint 80 milliárd forintból megépült tram-train kapcsán az derült ki közadatigényléssel, hogy a megvalósíthatósági tanulmányhoz képest a tervezett jegybevétel harmadát sikerült eddig elérni.
Azt senki sem vitatja, hogy kevés ilyen előremutató fejlesztés történt az elmúlt évtizedekben a magyar közösségi közlekedésben, sokan szeretik a két város központját közvetlenül összekötő vasútvillamost. A MÁV is folyamatosan utasszám-növekedésről számol be. A beruházás viszont kétségtelenül drága volt, bár nem csupán a tram-train profitált belőle.
Tavaly augusztus elseje óta fizetős a vasútvillamos, az Átlátszó közadatigénylésben nézte meg, mennyien vettek jegyet rá. A cikk szerint
- 2022. szeptember 1. és november 7. között, majd
- november 7-től idén február 2-ig
értékesített jegy- és bérletszámokat kapták meg. Eszerint az utasok alig több mint fele utazik teljes áron, 46 százalékuk kedvezményes jegyet vett. Naponta átlagosan 1151 jegyet adtak el. A bérletek száma viszont csökkent, míg novemberig átlagosan napi 101, addig idén februárig már csak napi 83 bérletest számoltak.

A MÁV adatai szerint a vizsgált időszakban jegy- és bérleteladásból származó bevétel egy évvel számolva sem éri el a 400 millió forintot. Az előzetes megvalósíthatósági tanulmány viszont évente 800 millió forintos díjbevétellel számolt, vagyis
a tényleges bevétel a 45 százaléka a tervezettnek.
Díjkiegészítésből 40 százalékot vártak, a maradék 15 százalékról nincs információ a lap cikke szerint. A MÁV erre azt válaszolta az Átlátszónak, hogy a bevétel megfelel a jelenlegi közlekedési gyakoriságnak és a várakozásoknak.
Azt is elmondták, hogy a jegy- és bérleteladásokból nem látszik a teljes utasszám, az a KSH iránymutatásai – és közlekedésszakmai szabályok – alapján alkalmazott statisztikai számítás, hiszen például a bérletesek utazási száma, de az ingyen utazók sem határozhatóak meg ebből, valamint a közölt utasforgalmi adatokban csak a MÁV-Start jegyértékesítési rendszerén keresztül történő jegyvásárlások jelennek meg.
Az, hogy mennyi utas van valójában, az Európai Uniót is érdekli, ugyanis a tram-traint uniós forrás felhasználásával építették, ennek pedig feltételei vannak, ami a megvalósíthatósági tanulmányban is szerepel a fenntartható működtetéssel együtt, ennek része az, hogy megfelelő bevétel is legyen.













