100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

A Hódpress azt írja cikkében, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság határozata szerint a Hódmezővásárhelyi Tankerület szándékos jogsértést követett el a makói Almási iskola eszközeinek beszerzésére kiírt közbeszerzési pályázata elbírálásakor, ezért a 2 millió forintos bírság megfizetése mellett kötelezték még 300 ezer forint igazgatási szolgáltatási díj, valamint 95 ezer forint eljárási díj megfizetésére is őket.

A Hódmezővásárhelyi Tankerület ugyanis még tavaly júliusban írt ki közbeszerzési pályázatot a makói Almási iskola összesen 2294 eszközének beszerzésére, melyek között volt két elektromos hegyező, egy iratmegsemmisítő, négy hűtőszekrény, egy villanytűzhely, tíz piknikasztal egy négytornyú vár és négy kosárpalánk is. Az eredmény miatt az egyik pályázó, a TTR Invest Beruházó Kft. nyújtott be panaszt.

A lap a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központot levélben kérdezte arról, hogy mikor fizették be a büntetést, és milyen lépéseket tettek, hogy hasonló eset miatt ne bírságolják meg őket, azonban ezekre nem jött válasz.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…