Vádat emeltek Szegeden egy román férfi ellen, aki még tavaly év elején verte meg alkalmi nőismerősét, majd miután megpróbálta megerőszakolni, egy vízelvezető árokba dobta őt.
A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a férfi és a nő 2022. január 29-én dél körül együtt italoztak Hódmezővásárhelyen egy kocsmában, ahol megismerkedtek, aztán felajánlotta a nőnek, hogy folytassák az italozást nála, a közeli albérletében. A lakásban a férfi szexuális kapcsolatot kezdeményezett, amelyet a nő elutasított.
Ezt követően a férfi több alkalommal ököllel arcon ütötte alkalmi ismerősét, aki a bántalmazás hatására eszméletét vesztette. Ezt kihasználva megpróbálta megerőszakolni, miközben a nő félig meztelen volt, amikor a téli hidegben az ingatlanhoz közeli forgalmas út melletti vízelvezető árokba dobta a román erőszaktevő.
Az életveszélyes állapotban levő nőre egy arra közlekedő autós figyelt fel, akinek az értesítésére kiérkező mentők kórházba szállították. Az ügyészség a férfit életveszélyt okozó testi sértés bűntettével és szexuális erőszak bűntettének kísérletével vádolja. A vádemeléskor letartóztatásban levő vádlott bűnösségéről a Szegedi Törvényszék fog dönteni.