100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

18,216 milliárd forintos összeggel fogadták el a hódmezővásárhelyi önkormányzat idei költségvetését a közgyűlés csütörtöki ülésén. A rendeletet tíz képviselő támogatta, a Fidesz-KDNP képviselői nemmel szavaztak.

Az MTI helyszíni tudósítója szerint Márki-Zay Péter polgármester beszédében kitért arra, hogy a megyei jogú városok közül egyedül Hódmezővásárhely nem kapott rezsitámogatást, ezért a kiegyensúlyozott működési érdekében 600 millió forint állami támogatást terveztek be. A közgyűlés a támogatás érdekében a térség országgyűlési képviselője, Lázár János építési és közlekedési miniszter segítségét kérte.

Erre az évre a tervezett beruházások között szerepel

  • a Tóth malom utca hiányzó szakaszának megépítése és egy játszóház kialakítása.
  • Várhatóan tavaszra befejeződik 118 szociális bérlakás energetikai korszerűsítése is.
  • Folytatódik a városháza északi homlokzatának és tornyának felújítása, az épület új díszkivilágítást is fog kapni a tervek szerint.
  • Függőben van azonban a szennyvíztisztító-telep korszerűsítése, melyre az önkormányzat évekkel ezelőtt uniós támogatást is nyert, de a tavalyi közbeszerzésen a legalacsonyabb ajánlat is két és félszerese volt a rendelkezésre álló forrásnak.
  • Az önkormányzat három iskolaépület energetikai korszerűsítését is tervezi, viszont ezeknél a fejlesztéseknél is eredménytelenek voltak a közbeszerzési eljárások.

Cseri Tamás, Fidesz-KDNP-s helyi képviselő fiktívnek nevezte a költségvetés tervezetét, mivel szerinte az olyan bevétellel is számol, melyeknek semmilyen jogi hátterük nincs, illetve olyan beruházások is szerepelnek rajta, melyek már évek óta nem valósulnak meg.

Rosta Tibor / MTI

Az év elejétől földadót is kivetett az önkormányzat a 4 hektárnál nagyobb mezőgazdasági területek tulajdonosaira, melyből 80 millió forintot várnak. Az új adónemmel kapcsolatban Benkő Zsolt, Fidesz-KDNP-s képviselő kifogásolta, hogy az önkormányzat csupán négy nappal a határidő letelte előtt tette közzé a bevallásra vonatkozó információkat. Benkő szerint jónéhány olyan beruházást terveztek az idei évre, mely halasztható.

A többség által megszavazott rendelet szerint az önkormányzat működési költségekhez kapott állami támogatása 3,088 milliárd forintra emelkedett. Az adóerő-képesség alapján megállapított

szolidaritási hozzájárulás azonban az előzői évi duplájára, azaz 288 millió forintra nőtt.

Az önkormányzat helyiadó-bevételei a tervek szerint több mint 15 százalékkal nőnek, mely így összesen 3,677 milliárd forint. 2023-ban az önkormányzat a 2022-esnél 400 millió forinttal magasabb, 2,5 milliárd forintos helyi iparűzési adóra számít. Az önkormányzat segélyekre 127,5 millió forintot fordít, általános tartalékként 69 millió, céltartalékként 78 millió forintot különítettek el.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…