Leszakadt a vakolat egy vásárhelyi konyhában még hétfőn, egy dolgozó a fején sérült meg

Körülbelül 1 négyzetméteres területen szakadt le a Kalmár középiskolánál lévő központi konyha plafonja még hétfőn Hódmezővásárhelyen, erről a Délmagyarország számolt be. Mint írják, a baleset során az egyik dolgozó a fején sérült meg, mentőt hívtak hozzá a helyszínre. A lap a balesettel kapcsolatban megkereste az önkormányzatot.

A vásárhelyi önkormányzat azt írta a Délmagyarországnak, hogy rejtett hiba miatt vált le egy nagyobb vakolatrész a plafonról. A vizsgálat megállapította, hogy a ’70-es években épült ingatlanban a betongerendákon átvezetett, szigetelés nélküli acélhuzalozás miatt engedett el egy négyzetméternyi helyen a vakolat. Ennek az volt az oka, hogy nem szakszerűen valósították meg a kivitelezést, kihagytak egy réteget, az úgynevezett tapadóhidat.

„Az önkormányzat és a közétkeztetést végző cég azonnali kárelhárításba fogott, a balesetveszély elhárítása miatt és élelmiszer-egészségügyi okokból rögtön átszervezték a munkát más telephelyekre, a helyreállítást és a teljes épületrész átvizsgálását is azonnal elkezdték” – tették hozzá. A Prizma Food Zrt. az önkormányzat válasza szerint csupán a belső burkolatokat cserélte a konyhában, a tető és mennyezeti egységen nem végeztek munkálatokat.

A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt indított eljárást.