A rendőrségre július 9-én érkezett bejelentés, mely szerint a csanyteleki falunapon két fiatal került szóváltásba, majd elszabadultak az indulatok: szó szerint egymás nyakának estek – írja a megyei rendőrség közleménye, melynek címe szerint megregulázták a „falu bikáját”.
A feszültség forrása egy helybéli nő volt, aki egyik barátjával látogatott el a rendezvényre. A koncert közben a hölgy volt párjával találkozott, vele táncolni kezdett, ami kísérőjének nem tetszett – a faképnél hagyott férfi szitkozódva elindult haza. A sértések azonban a kelleténél jobban feldühítették az addigra már ittas táncpartnert, ezért a távozó kísérőt a nyakánál fogva földre rántotta.
A két fiatalt egy polgárőr választotta szét, ez azonban nem gátolta meg az agresszort abban, hogy az este folyamán még egyszer áldozatára támadjon. Az ügyet a Csongrádi Rendőrkapitányság az illetékes ügyészségnek vádemelési javaslattal küldte meg. A támadónak garázdaság miatt kell felelnie – tették hozzá.