A makói polgármester megtekintette és rámutatott az új McDonald’s-ra

Hamburgeres és sültkrumplis emojik körítette Facebook-posztban számolt be még a múlt héten arról Farkas Éva Erzsébet makói fideszes polgármester, hogy Bene Györggyel, „az építkezés műszaki bonyolítójával” megtekintették az első és egyetlen jövendő makói McDonald’s étterem építésének előrehaladását.

Posztjában Farkas arról ír, hogy az épület vázszerkezete már elkészült, jelenleg a vasbetonaljzat kivitelezése, valamint a gépészeti és elektromos alap szerelése zajlik. Mint írta, „minden az ütemtervnek megfelelően halad, így várhatóan, sokunk örömére pár hónapon belül már meg is nyitja kapuit városunk új gyorsétterme, a McDonald’s”.

Az MTI még tavasszal írt arról, hogy a magyarországi McDonald's 2019-ben kezdte meg növekedési stratégiájának megvalósítását, amelynek két pillére az új éttermek nyitása, valamint a meglévő éttermek átalakítása a "Jövő Élménye" koncepció jegyében. Akkor épp Zalaegerszegen nyílt új egység, de további tízet is építettek folyamatosan.

A gyorséttermeket üzemeltető Progress Étteremhálózat Kft. tavalyi gazdálkodási adatai még nem állnak rendelkezésre, a legutolsó nyilvános cégadatok szerint 2019-ben 41 milliárd, 2020-ban pedig csaknem 37,4 milliárd forintos éves árbevételt ért el a társaság. Adózott eredménye 2019-ben 5,6 milliárd, 2020-ban pedig 3,7 milliárd forint volt.