„Hódmezővásárhelyen a jövő elkezdődött. Márki-Zay Péter elfogadta a meghívásomat és május 3-án találkozunk” – írta Lázár János közösségi oldalán.
Ezzel arra a találkozóra utalt az országgyűlési képviselő, amelyet még április 20-án jelentett be szintén Facebook-oldalán. „Hódmezővásárhelynek többévnyi kampány után végre nyugalomra és fejlődésre van szüksége. Éppen ezért nem sajtónyilvános kampányeseményre, hanem érdemi munkamegbeszélésre hívom a polgármestert. Kezdjünk új korszakot!” – üzente akkor.
Erre aztán reagált is Orbán Viktor korábbi kihívója, Hódmezővásárhely polgármestere. Bár furcsának tartotta, hogy a hangsúlyozottan nem nyilvános munkamegbeszélésre csak nyilvánosan hívta meg őt Lázár, a találkozó szerinte jó ötlet, így hajlandó volt időpontot egyeztetni. Ezt jelentette be most Lázár János, amely posztja szerint május 3-a lesz, ez egy keddi napra esik.