100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 3.99 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Meghibásodott a hétfőn hajnalban még Lázár Jánosékat is szállító tram-train egyik dízelmotorja, ezért azt a délután folyamán kiállították a forgalomból. Így a tervezett három jármű helyett csak kettő közlekedik Szeged és Hódmezővásárhely között, a menetrend is felborult.

Bár a járatszám emiatt nem csökkent és ugyanúgy mindkét városból óránként indulnak, még mindig előfordulnak késések. A 15:38-kor Szegedről induló járat – amelyen mi is rajta voltunk – például 20 perc késéssel érkezett Hódmezővásárhelyre. A menetrend tartását nehezíti, hogy az egyik jármű kieséséből eredő alapvető csúszások miatt néha a békéscsabai személyvonatra is kell pluszban várni, ami miatt az imént említett járat is nagyjából öt percet állt a nyílt pályán Rókus és Algyő között.

Némi kellemetlenséget okoz továbbá, hogy egy másik járműnél valamilyen műszaki ok miatt furcsa hangokat hallani dízelüzemkor, tehát a két város között közlekedve, akkor azonban végig. Ezt hajnalban és délután is tapasztaltuk, mindkét alkalommal szinte a teljes városközi szakaszon jelen volt a hangos zaj.

Ezeket leszámítva egyébként nem nagyon vannak gondok a vonalon, az ugyanakkor elmondható, hogy sokan vannak mindegyik járaton. A tram-trainek pontos helyét a MÁV élő térképén lehet követni (habár nem mindig jelzi mindegyik járművet).

A tram-train elindulásáról helyszíni beszámolónk ide kattintva, videós anyagunk pedig ide kattintva néhzető meg.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 3.99 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…