100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Szerdán írtunk arról, hogy megvan a végső engedélyekhez szükséges 50 ezer kilométer, s így a tram-train hibamentesen teljesítette a tartampróbát, készen áll az utasok fogadására. „Minden akadály elhárult ahhoz, hogy 12 nap múlva elrajtoljon Magyarország első vasútvillamosa” – közölte szerdán Lázár János térségi országgyűlési képviselő, a tram-train kvázi gazdája. Annyira elhárult, hogy az üzemeltető MÁV-Start felrakta a hivatalos menetrendet honlapjára egy PDF-be.
Azt tudjuk egy ideje, hogy november 29-től óránként jár majd hajnaltól késő estig a tram-train, konkrétabbat azonban nem olvashattunk sehol – eddig. Ez ugyanis már nem tervezet, hanem információink szerint az Innovációs és Technológiai Minisztérium által jóváhagyott, végleges változat, tehát ezek szerint indul meg a forgalom azon a bizonyos hóvégi hétfőn. Nézzük hát a legfontosabb részleteket!
- A menetidő a korábban a Szegederen kiszivárgott menetrendtervezetben szereplő 49 perccel szemben 51 perc lesz.
- A két belváros (szegedi Széchenyi tér és vásárhelyi Kossuth tér) közötti pedig 38 helyett 40 perc.
- Az első villamos Szegedről 4:38-kor, Hódmezővásárhelyről 3:31-kor indul.
- Az utolsó villamos Szegedről 23:38-kor, Hódmezővásárhelyről 23:31-kor indul.
- Minden órában indul tram-train mindkét városból, Szegedről fixen mindig ’38-kor, Hódmezővásárhelyről pedig ’31-kor.
49 perces menetidővel, november 28-án indul a tram-train Szeged és Hódmezővásárhely között
Érdekesség, hogy szerepel egy a szegedi vasútállomástól minden nap 0:38-kor induló járat is, ami azonban csak a szegedi Rókus vasútállomásig közlekedik, oda 0:55-kor ér be. Ezzel mondhatni lesz éjszakai villamosközlekedés Szegeden, habár informátorunk szerint nem kifejezetten éjszakai járat lesz, hiszen bár utasokat szállít, de valójában csak az utolsó, Hódmezővásárhelyről befutott tram-train megy el Rókusig, ahonnan kiáll a nagyvasúton keresztül a Rendező pályaudvaron található remízbe.
Az éjszakai járat értelemszerűen csak keddtől közlekedik, a tram-train azonban már november 29. hétfőtől rója majd a köröket a megye két legnagyobb városa között.
A menetrendben szerepel, hogy valamennyi vonat kalauz nélkül közlekedik, ami tavaszig akár az összeset is jelentheti. Az április 15-ig ingyenes járaton utána azért lesz szükséges a jegyvizsgáló jelenléte, hogy ellenőrizze, például szegedi helyjáratos bérlettel nem utazunk-e Rókus vasútállomáson túl is, mert ahhoz ugye már másfajta jegy/bérlet igényeltetik.
A PDF-ben természetesen szerepel az is, hogy egy-egy megállóba mikor érkeznek majd a tram-trainek. Ezeket alább mutatjuk, előbb Szeged irányából Hódmezővásárhely felé:
- Szeged vasútállomás – ’38
- Szeged, Galamb utca – ’39
- Szeged, Bécsi körút – ’40
- Szeged, Aradi vértanúk tere – ’42
- Szeged, Somogyi utca – ’43
- Szeged, Széchenyi tér – ’45
- Szeged, Anna-kút – ’47
- Szeged, Rókusi templom – ’49
- Szeged, Tavasz utca – ’50
- Szeged, Damjanich utca – ’51
- Szeged, Vásárhelyi Pál utca – ’53
- Szeged, Pulz utca – ’54
- Szeged, Rókus vasútállomás – ’55
- Algyő – ’08
- Hódmezővásárhelyi Népkert vá. – ’20
- Hódmezővásárhely, Strandfürdő – ’22
- Hódmezővásárhely, Hősök tere – ’24
- Hódmezővásárhely, Kossuth tér – ’25
- Hódmezővásárhely, Kálvin János tér – ’27
- Hódmezővásárhely vasútállomás – ’29
Majd Hódmezővásárhelyről Szegedre:
- Hódmezővásárhely vasútállomás – ’31
- Hódmezővásárhely, Kálvin János tér – ’33
- Hódmezővásárhely, Kossuth tér – ’35
- Hódmezővásárhely, Hősök tere – ’36
- Hódmezővásárhely, Strandfürdő – ’38
- Hódmezővásárhelyi Népkert vá. – ’40
- Algyő – ’53
- Szeged, Rókus vasútállomás – ’05
- Szeged, Pulz utca – ’06
- Szeged, Vásárhelyi Pál utca – ’07
- Szeged, Damjanich utca – ’09
- Szeged, Tavasz utca – ’10
- Szeged, Rókusi templom – ’11
- Szeged, Anna-kút – ’13
- Szeged, Széchenyi tér – ’15
- Szeged, Somogyi utca – ’17
- Szeged, Aradi vértanúk tere – ’18
- Szeged, Bécsi körút – ’20
- Szeged, Bem utca – ’21
- Szeged vasútállomás – ’22
Aki szeretné maga böngészni a menetrendet, ide kattintva teheti meg. A tram-train április 15-ig ingyenes próbaüzemben működik, utasokat azonban már fog szállítani. A végleges, sűrűbb menetrend 2022-ben alakul ki.















