Megvan az 50 ezer kilométer, jöhetnek az utasok a tram-trainre

Megvan az 50 000 kilométer, azaz Lázár János szerint „hibamentesen teljesítették” a tram-trainek a tartampróbát. „Minden akadály elhárult ahhoz, hogy 12 nap múlva elrajtoljon Magyarország első vasútvillamosa” – írja a miniszteri biztos.

Azért arról már beszámoltunk korábban, hogy a Lázár által emlegetett „hibamentes” futás valójában mit jelent. Persze minden próba ilyen, a hibák inkább itt jöjjenek ki, mint később.

KAPCSOLÓDÓ CIKK:

Lázár János szerint hibátlan, a valóság mást mond a tram-trainről

A Szegeder tudomást szerzett olyan hibákról is, amelyek miatt akár az egész tesztet nulláról lehetne kezdeni. Kérdeztük az illetékeseket, és választ ugyan kaptunk, de azokból sem derül ki több, mint amit a hivatalos kommunikáció is közöl időről időre: minden a legnagyobb rendben.

A vasútvillamos első indulása november 29-én lesz Hódmezővásárhelyről; reggel 3 óra 31 perckor indul el a próbaüzem, majd Szegedről 4 óra 38 perckor vissza, azaz a szegedieknek ez lesz az első járat. A félreértések elkerülése végett a próbaidő alatt, amíg még ritkábban fognak járni, ingyenes lesz a szolgáltatás; ez a dátum április 15. Ekkortól a nyugdíjasoknak továbbra is ingyen lesz, a diákoknak 90 százalékos kedvezmény jár. 

A tram-trainnel együtt elindul majd egy úgynevezett zónás rendszer. Zónának számít Szeged (C), Algyő (B) és Hódmezővásárhely is (A). Például ha Algyőről megyünk át Hódmezővásárhelyre, az teljes áron 250 forintba fog kerülni, de bérletet is válthatunk 5940 forintért. A teljes vonalon mindez 465 és 17 800 forintba kerül majd, illetve lesz kombinált bérlet is, amivel Szeged helyi közösségi közlekedését is igénybe vehetjük: ennek ára 21 200 forint lesz. (Hódmezővásárhely helyi járatai azért nincsenek belekalkulálva, mert ott ingyenes a buszozás.) A menetjegyekről és az első indulásról az alábbi cikkekben írtunk:

KAPCSOLÓDÓ CIKK:

21 ezer forint lesz a bérlet, amivel Szegeden és a vasútvillamoson is korlátlanul utazhatunk

A választásokig ingyenes tram-train tavasz után is olcsó lesz: amennyiért most helyközis Volán-bérletet válthatunk, annyiba kerül majd a kombinált a tram-train+Szeged helyi bérlet, vagyis egy kétszázassal kevesebbe. Lázár János vasútvillamosos kiadványát szemléztük.

KAPCSOLÓDÓ CIKK:

Lázár: 465 forint lesz a teljes árú jegy, csak 35 perc lesz a tram-train menetideje a belvárosok között

Lázár János élőben jelentkezett Hódmezővásárhelyről, ahol elmondta, hogy az utasoknak november 29-én lesz a nagy nap, reggel 3 óra 31 perckorindul el a ”próbaüzem”. Az első szerelvény természetesen Hódmezővásárhelyről indul, ezután Szegedről 4 óra 38 perckor vissza, azaz a szegedieknek ez lesz az első.