Sajtótájékoztatót tartott Röszke mellett a határkerítésnél Márki-Zay Péter, közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt. Mindenkit megnyugtatott, hogy a határkerítés marad, de a Fidesz által beengedett valódi bűnözők nem, majd kitette a migránsszámlálóját.
„A legfontosabb üzenet, amit ezzel a mögöttem látható, úgynevezett migránsszámlálóval egy most induló kampányban szeretnénk mindenkinek a tudomására hozni, hogy Orbán Viktor nem bevándorlásellenes, sőt, Soros legjobb tanítványaként ő szervezi a migrációt, nála többet nem hozott be senki migránst, sőt, konkrétan Soros például úgy látjuk, hogy egyetlen egy migránst sem tudott behozni Magyarországra” – mondta Márki-Zay Péter, csütörtöki sajtótájékoztatóján, a röszkei határátkelő mellől.
Márki-Zay elmondta: az ellenzék programja, hogy ami jó a kormány intézkedései közül, azt megtartják. Példának okáért ilyen a családtámogatás, az alacsony adók és a kerítés: „Marad a kerítés. Az a kerítés, amit itt mögöttem látnak, a határvédelmi kerítés, az illegális migráció megakadályozásának egy működő eleme, ezt a kerítést az ellenzék meg kívánja tartani” – nyugtatott. Ugyanakkor megjegyezte, hogy „fölül fogjuk vizsgálni az Orbán által betelepített migránsokat, az Orbán által betelepített bűnözőket pedig ki fogjuk adni nemzetközi körözés esetén, legyenek orosz bűnözők, vagy iszlamista terroristák, mint Zaid Naffa”.
Megemlítette azt is, hogy ellenzéki győzelem esetén bevonják a Frontex-et a magyar határvédelembe.
Márki-Zay szerint Orbán végrehajtotta a Soros-tervet: „Évi maximum 500 ezer migráns befogadását javasolta Orbán tanítómestere, Soros György, amiből 10 ezer jutna Magyarországra” – fogalmazott. Az ellenzék elsősorban magyar munkavállalók hazacsábításával kívánja megoldani a munkaerőhiányt. A pandémia lehetőséget adott volna arra, hogy „a járvány miatt Nyugat-Európából hazatérő magyaroknak itt kínáljunk megélhetést” – hívta fel a figyelmet. A letelepedési kötvények kapcsán arról beszélt, hogy
„Orbán, ha profitálni tud belőle, szervezetten telepít be bűnözőket és terroristákat Magyarországra”.
A készülő ellenzéki választási program belügyi és rendészeti területéért felelős Lengyel Róbert siófoki polgármester, az MMM elnökségi tagja azt mondta, történelmi bűnnek tartja a nagy múltú és kiváló szakembereket felvonultató magyar határőrség megszüntetését. Ugyanakkor jó döntést hozott a kormány, amikor elkészült a déli határszakaszt az illegális migrációval szemben védő kerítés – tette hozzá.
Szerinte már most is igen jelentősek a magyar rendőrség létszámproblémái: „Méltánytalan és megalázó az a bér, amiért rendőreink a hazát szolgálják” – mondta, hozzátéve: ha így folytatódik, nem lesz, aki védje határainkat. A polgármester helyesnek tartja a kormány ígéretét a hivatásos állománynak szánt hat havi fegyverpénzről. Ugyanakkor azt mondta, jó néhány száz vagy ezer rendőr ezt az összeget várja, s utána készül elhagyni a testületet, mert egészen egyszerűen nem tud megélni a béréből.
Lengyel Róbert kijelentette, az új kormánynak elsők között a magyar rendőrségen kell rendet tennie, anyagi forrásokat kell biztosítani a testületnek. A politikus közölte, el kell gondolkodni – a korábbi határőrség mintájára – elsősorban a schengeni határokon különleges rendészeti egységek fölállításáról.