100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Az RMDSZ és Magyar Péter közötti állítólagos titkos politikai alkuról kezdett terjedni egy összeesküvés-elmélet a román sajtóban, miután az RMDSZ bejelentette, hogy nem támogatja Adrian Veștea miniszterelnök-jelölt kormányát. A történetet névtelen forrásokra hivatkozva a România TV ismertette, bizonyítékokat azonban nem mutatott be. A felvetéseket Kelemen Hunor „kitalációnak és légből kapott mesének” nevezte – írja a Transtelex.

Romániában másfél hónapja tart a kormányválság. Az elsőként kijelölt miniszterelnök nem tudott parlamenti többséget szerezni, és a második jelölt, Adrian Veștea helyzete sem kedvező. A korábbi kormánykoalíció pártjai közül egyedül a szociáldemokraták támogatják a kabinetjét, az RMDSZ pedig bejelentette, hogy nem szavazza meg a Veștea-kormány beiktatását.

A döntést követően névtelen forrásokra hivatkozó sajtóértesülések kezdtek terjedni arról, hogy az RMDSZ valójában Magyar Péter kérésére vonta meg támogatását. Az elmélet szerint egy román–magyar megállapodás állhat a háttérben, amely a Neptun Deep projekt keretében kitermelendő fekete-tengeri földgázhoz kapcsolódik.

A történetet a România TV ismertette. A csatorna szerint Ilie Bolojan még a kormányválság előtt miniszterelnökként titkos megállapodást kötött Magyar Péterrel, amelynek része volt, hogy az RMDSZ ne támogassa Adrian Veștea kormányának beiktatását. Az állításokat a televízió névtelen politikai forrásokra alapozta.

A történet egy másik változata szerint Siegfried Mureșan európai parlamenti képviselő arra kérte Manfred Webert, az Európai Néppárt elnökét, hogy vegye fel a kapcsolatot Magyar Péterrel. E verzió alapján Webernek azt kellett volna elérnie, hogy a magyar miniszterelnök Kelemen Hunoron keresztül befolyásolja az RMDSZ döntését. A televízió egyik állítás alátámasztására sem mutatott be nyilvánosan ellenőrizhető bizonyítékot.

Kelemen Hunor szerint a történet logikailag sem állja meg a helyét. Úgy fogalmazott, hogy ha Magyar Péter valóban romániai földgáz vásárlásáról akart volna megállapodni, akkor Nicușor Dan államfővel és a leendő miniszterelnökkel kellett volna tárgyalnia, nem pedig a hivatalából távozó Ilie Bolojannal.

Az RMDSZ elnöke azt is cáfolta, hogy a döntés előtt egyeztetett volna Magyar Péterrel. Elmondása szerint április 23. óta nem beszélt vele. Hozzátette, Manfred Weberrel sem tárgyalt, és csak a televízióból értesült arról, hogy az Európai Néppárt elnöke az előző héten Bukarestben járt.

Magyar Péter és Kelemen Hunor 2026. április 21-én
Fotó: Magyar Péter / Facebook

Kelemen Hunor állítása szerint az RMDSZ saját maga hozza meg a romániai politikával kapcsolatos döntéseit, amelyeket sem Budapestről, sem más helyről nem befolyásolnak. „Képesek vagyunk a saját fejünkkel gondolkodni” – mondta, hozzátéve, a szövetség a romániai magyar közösség és Románia érdekeit tartja szem előtt döntései során. A magyar miniszterelnök beszámolója szerint a 2026-os választások után Kelemen is ígéretet tett, hogy az RMDSZ nem avatkozik bele a magyarországi politikába, a pártelnök mostani kijelentése alapján ez kölcsönös.

Az RMDSZ elnöke úgy véli, az összeesküvés-elméletek és a különböző politikai forgatókönyvek gyártása nem erősíti a társadalom ellenálló képességét, és Adrian Veșteát sem segíti hozzá a kormányalakításhoz szükséges parlamenti támogatás megszerzéséhez.

A Transtelex megjegyzi, a România TV konzervatív-nacionalista irányultságú, populista hangvételű román hírtelevízió. A Sebastian Ghiță volt politikus és üzletember által alapított csatorna szenzációhajhász műsorairól ismert, és rendszeresen ad teret radikális jobboldali szereplőknek. A román médiahatóság az elmúlt években több alkalommal is szankcionálta a televíziót audiovizuális szabályok megsértése, valamint félrevezető tartalmak közvetítése miatt. Ez a csatorna közvetítette 2022-ben George Simion, a szélsőjobboldali AUR elnökének esküvőjét is.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…