Kötelező a világkiállítás látogatása a szerb diákoknak, petíció indult a „politikai marketingprojekt” ellen

Petíciót indult Szerbiában az ellen, hogy az általános és középiskolák számára kötelező látogatást szervezni az EXPO 2027 belgrádi szakkiállításra – írja a Szabad Magyar Szó. A Beograd ostaje (Belgrád marad) kezdeményezés köré csoportosuló aktivisták azt követelik, hogy a látogatás kikerüljön a nemrég elfogadott oktatási-nevelési munkarendből.

Az Oktatási Minisztérium által elfogadott, a 2026/27-es tanévre vonatkozó szabályzatok szerint az iskoláknak éves munkatervükben elő kell irányozniuk a diákok egynapos látogatását az EXPO 2027 BELGRÁD szakkiállításra a 2027. május 17. és június 25. közötti időszakban. A Danas által ismertetett előírás az általános és a középiskolákra egyaránt vonatkozik.

Fotó: Ocskó Ferenc / Szegeder

A petíció szövege szerint az oktatási miniszter bejelentése, amely alapján a kiállítás látogatása minden általános és középiskola számára kötelező lesz, komoly kérdéseket vet fel az oktatási rendszer szerepével és annak populista célokra való felhasználásával kapcsolatban. „Az iskola az oktatásért, a kritikus gondolkodás fejlesztéséért és a tudásszerzésért létezik, nem pedig azért, hogy közönséget biztosítson promóciós, politikai vagy marketingprojektekhez” – áll a petícióban.

A minisztérium korábban közölte, hogy szakmai útmutatót küld az iskoláknak, amely pontosítja a tanulmányi látogatások tervezésének, megszervezésének és lebonyolításának módját. A tárca szerint „Az Expo 2027 kiállításra tett tanulmányi látogatás egyedülálló lehetőség lesz a diákok számára, amely interaktív tárlatokon, kutatási projekteken és tematikus programokon keresztül sokszínű tanulási, kutatási és alkotási lehetőségeket biztosít számukre”.

Az előírás jelenleg nem vonatkozik a vajdasági iskolákra, mivel ott a tanév rendjét a Tartományi Kormány határozza meg. A következő tanévre szóló vajdasági munkarendet még nem fogadták el, így egyelőre nem ismert, hogy a tartomány oktatási intézményeiben is kötelezővé teszik-e az EXPO-látogatást.