100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Facebook-oldalán jelentette be, hogy Magyarország visszaszolgáltatta Ukrajnának azokat a pénzeszközöket és értéktárgyakat, amelyeket a magyar hatóságok még márciusban foglaltak le egy nagyszabású TEK-akció során.
„Fontos lépés ez a Magyarországgal való kapcsolatokban” – írta Zelenszkij, aki szerint a magyar fél korábban jogtalanul tartóztatta fel az ukrán pénzszállítókat. Hozzátette, hogy az érintett személyeket már korábban hazaszállították, most pedig a lefoglalt vagyon is teljes egészében visszakerült Ukrajnába. Az ukrán elnök arról is beszélt, hogy hálás Magyarországnak a „konstruktív hozzáállásért” és a megtett civil lépésekért.
Az ügy előzménye, hogy március 5-én a Terrorelhárítási Központ kommandósai hét ukrán állampolgárt fogtak el, és több mint 27 milliárd forint értékű valutát, illetve aranyat foglaltak le a járműveikből. Az ügyészség szerint az akcióra egy feljelentés nyomán került sor, az ukrán pénzszállítók ügyvédje azonban azt állította, hogy a helyszínen kezdetben kizárólag TEK-esek voltak jelen, a NAV pedig csak később indított hivatalos eljárást.
A Telex arról írt, hogy az ukránok ügyvédje, az ukrán takarékbank, az Oscsadbank jogásza és az osztrák Raiffeisen Bank szerint semmi szabálytalan nem volt a szállítmányban, amelyet Ausztriából Ukrajnába vittek volna. A lap szerint ennek ellenére az Orbán-kormány és a kormánypárti média úgy kommunikálta az ügyet, mintha pénzmosás gyanúja is felmerült volna, sőt olyan állítások is megjelentek, amelyek a Tisza Párt finanszírozásával hozták összefüggésbe a pénzt.
Március 10-én egy rendelet is megjelent az üggyel kapcsolatban, amely szerint „a helyszínen nem volt tisztázható az ukrán pénzszállító autókban lefoglalt vagyon jogcíme”.
Az áprilisi választások után Zelenszkij arról beszélt, hogy mielőbb tárgyalni szeretne a leendő miniszterelnökkel, Magyar Péterrel a lefoglalt szállítmány ügyéről. Az ukrán elnök korábban úgy fogalmazott, „Orbán ezt a pénzt egyszerűen ellopta.”













