100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Emlékművet állítanak az újvidéki vasútállomáson 2024. november elsején történt tragédia áldozatainak. A tizenhat halottra egy kőtábla emlékeztet majd, amelyre a tragédia dátumát, illetve az áldozatok nevét vésik – írja az MTI.
Az emlékmű kialakítására kiírt pályázatot Goran Cpajak szobrász és Zoran Tucic építész nyerte meg. „A zsűri indoklása szerint a győztes terv minimalista megoldást alkalmaz, amelynek központi motívuma egy ötször ötméteres, 135 centiméter magas »masszív kőtábla«, amely monumentalitásával uralja a teret. Egyszerű formájával és letisztult szimbolikus nyelvezetével a tragédiát, a veszteséget és az emlékezést közvetíti, miközben teret hagy a szemlélőnek a személyes viszony kialakítására” – közölték.

„Az értékelés kiemeli, hogy az elképzelés archaikus csendet sugall, és a »nyomás esztétikáját« jeleníti meg: a visszafogott emlékmű kifejezésmódjában az anyag súlya és a csend többet mond bármilyen figurális ábrázolásnál.”
A kőtábla így elsősorban figyelmeztetésként szolgáló emlékműként jelenik meg. Stílusát asszociatív absztrakció jellemzi, monolitikus, vízszintesen elhelyezett kőszerkezettel, amely alatt „lebegő” talapzat utal a súly brutalitására. Az összhatás méltóságteljes, mentes a figyelmet elterelő elemekről, így biztosítva az emlékezet tartósságát és a csendes, mély elmélkedés lehetőségét.
Az újvidéki vasúti pályaudvar előtetője 2024. november 1-jén szakadt le, 16 ember halálát okozva. A halálos baleset után országos tiltakozások kezdődtek. Fél évvel a baleset után Szabadkán is volt egy tüntetés, amelyről helyszíni riportban számoltunk be.

A vasútállomás 1964-ben átadott épületét 2021–2022-ben több hullámban újították fel. Goran Vesic akkori építésügyi miniszter 2024 júliusában jelentette be, hogy befejezték a felújítást, és az egész épület újra használható. A miniszter azóta lemondott, de közölte, nem tartja magát felelősnek a tragédiáért. Az illetékes szervek 16 ember – köztük a volt miniszter – ellen emeltek vádat mulasztás és veszélyeztetés miatt, az újvidéki felsőügyészség pedig a felújítás során elkövetett esetleges korrupció gyanúja miatt indított nyomozást. A köztársasági elnök ezt korábban puccskísérletnek nevezte.
Újvidék polgármestere, Milan Djuric és a miniszterelnök, Milos Vucevic 2025-ben jelentette be lemondását.
Ezt követően új miniszterelnököt választott a parlament, ám a tiltakozók az érintettek felelősségre vonása mellett azóta is előrehozott választásokat követelnek. Aleksandar Vucic köztársasági elnök előbb elzárkózott ettől a lehetőségtől, ám a közelmúltban bejelentette, még a nyáron vagy az ősz folyamán megtartják a voksolást.













