„Magyarország már nem egy ország, hanem egy elmegyógyintézet, ahonnan az orvosok már elmentek, és ahol a betegek hétfőn, szerdán és pénteken orvososdit játszanak” – mondta Krasznahorkai László a La Repubblica olasz napilapnak adott interjúban, amely Barcelonában készült a Nobel-díjas íróval.

A HVG által fordított és szemlézett interjú jelentős része az író magyarsághoz való viszonyával foglalkozik. Krasznahorkai azt fejtegette, hogy nem kívánja „ideologizálni” a nemzeti hovatartozását, szerinte a származásának nem sok köze van bármihez is.

„Magyarnak születtem, az anyanyelvem a magyar. De magyarnak lenni – ez ellen minden erőmmel küzdök. Miért cserélném el a világpolgárságot arra, hogy csak magyar legyek? A viszonyom a magyarságomhoz olyan, mint az embernek egy folyóparton fekvő kőhöz. Nem tudom, miért nem albánnak vagy szlováknak születtem.”

Mint mondta, szereti a magyar nyelvet, és nagyon szerencsésnek érzi magát, amiért az anyanyelve ilyen finom árnyalatok kifejezésére képes. De mint hozzátette, más nyelveket is ugyanígy tisztel.

Amikor a riporter megjegyezte, hogy ezek szerint nem különösebben érdekli a huszárok vagy a történelmi hagyományok világa, az író a nyelv jelentőségét hangsúlyozta. „A huszárokról, a hazáról kérdez, én pedig folyamatosan a nyelvről beszélek. Ez nem véletlen. Az én Magyarországom a nyelvé, nem a huszároké. Messzire kerültem a magyar világtól, a butaságtól szennyezett magyar létezés fogalmától. Minden populizmusnak kitett államban szörnyű dolgok történnek, de semmi sem hasonlítható intenzitásában és brutalitásában ahhoz, ami Magyarországon történik. Ez a manipulációs képesség fertőző.”

Krasznahorkai arról is beszélt, hogy szerinte Magyarország történelme során gyakran rossz döntések születtek. „Amikor egy interjúban azt mondtam, hogy nem értem, miért olyan büszkék a magyarok a csatáikra, amelyeket egyébként mindig elveszítenek, a szélsőjobboldal megtámadott. Nincs értelme vitatkozni. Még azok is, akik nagyon intelligensnek tűnnek, az ideológia foglyai. Ahogy egy magyar közmondás mondja, két nagyon különböző malomban őrölünk, és a lisztjükből soha nem lesz kenyér. Ez pedig egy beteg társadalmat hozott létre.”

Az interjú végén arról is kérdezték, milyen érzés volt számára, hogy 2025-ben neki ítélték az irodalmi Nobel-díjat. Az író a hír váratlanságát emelte ki. „Nagyon nehéz volt elfogadni, hogy olyan nevek mellé soroltak, akiket csodálok, mint például Faulkner! Még mindig nem tudom, mit kezdjek a Nobel-díjjal. Ez olyan, mintha oxigén nélküli magasságba repítene, és a tüdőmnek oxigénre van szüksége. De nagy megtiszteltetés számomra. Bátor döntés volt, hogy engem választottak, mert a könyveimben mindig kudarcokról írtam.”

Az író egyébként hamarosan átveheti szegedi díszpolgári címét, amelyet Botka László polgármester ajánlásával adnak neki. A Nobel-díjas író elfogadta a címet, így május 22-én ellátogat majd a Szeged napi díszközgyűlésre. Botka szerint a szegedieké „minden, amiért szép, amiért jó magyarnak lenni”, és József Attila, Radnóti Miklós, Juhász Gyula, Móra Ferenc, Tömörkény István, Gárdonyi Géza mellett Krasznahorkai László is ide tartozik.