Vizsgálatot indított csütörtökön a temesvári rendőrség, miután szombat éjszaka egy 16 éves, Checea faluból származó lány körülbelül két órával a szülés után elhunyt a város szülészeti klinikáján – számolt be a Press Alert román hírportál.
Egy névtelenségét kérő kórházi dolgozó a Vocea Timișului (Temesvár Hangja) nevű újságnak azt mondta, hogy az esetet orvosi problémák, technikai hiányosságok és politikai nyomásgyakorlás kísérte. A belső forrás szerint a boncolási jegyzőkönyvet hétfőn kapták meg. A halál okaként bal kamrai hipertrófiával, azaz sejtnövekedési zavarral járó, a páciens számára ismeretlen szívelégtelenséget jelöltek meg, amelyet a szülés tovább súlyosbított. A szülés során egy rezidensnő volt jelen, a ügyeletes főorvos nem. A névtelen dolgozó szerint megpróbálták eltussolni az ügyet, ezért sem derült fény rá hétvégén.
„A főorvos még csak meg sem jelenik, amikor ügyeletes. Jön, alszik, azt kéri, ne zavarjuk, és ha bármi orvosi dologról kérdezel, kinevet” – mondta a névtelenséget kérő alkalmazott. „Az aktuális igazgató, dr. Iurciuc, büszkélkedik azzal, hogy a helyi sajtó számára elérhetetlen, és amíg ő a kórház élén áll, semmi sem fog kiszivárogni. Belső körlevélben utasította a személyzetet, hogy zárják be a WhatsApp-csoportokat a részlegek között, hogy ne szivárogjanak információk” – tette hozzá a forrás, aki azt állítja, nála van a dokumentum másolata.
A szülészet új épülete a város által bérelt létesítményben működik, komoly műszaki hibákkal és rejtett hiányosságokkal: oxigénhálózati szivárgások, részlegesen működő intenzív osztály, kedvezőtlen villamos szakértői jelentés – részletezte a névtelen dolgozó. A Temesvári Rendőrkapitányság közleménye szerint a rendőrök megkezdték az eset teljes körülményeinek feltárását, és a jogszabályoknak megfelelő intézkedéseket teszik.