Elindult Brüsszelbe a szerbiai tüntetők váltófutó csapata

Elindult Belgrádból a hónapok óta tiltakozó szerbiai egyetemisták ultramaratoni váltófutó csapata Brüsszelbe – értesült pénteken az MTI. Az akció célja, hogy felhívja a nemzetközi közvélemény figyelmét az országban uralkodó széleskörű társadalmi elégedetlenségre.

A futók a tervek szerint Horvátországon, Ausztrián, Németországon, Franciaországon és Luxemburgon keresztül május 12-re jutnak el az 1933 kilométerre fekvő belga fővárosba. Ekkor az Európai Parlament ülést tart, és napirendre kerül Szerbia helyzete is. A váltófutók naponta több mint száz kilométert tesznek meg úgy, hogy amíg az egyik csapat fut, a többiek egy furgonban követik őket. 

Az ultramaratoni futók pontos útvonala a következő:

Újvidék – Eszék – Virovitica – Varasd (Varaždin) – Graz – Oberpullendorf – Bécs – Seitenstetten – Salzburg – München – Ulm – Stuttgart – Strasbourg – Metz – Luxemburg – Liège – Brüsszel.

A váltófutó akciót akkor jelentették be, amikor az újvidéki egyetemisták biciklivel megérkeztek Strasbourgba. még április elején szálltak biciklire Újvidéken, hogy felhívják az európai intézmények figyelmét az ország helyzetére. A több országot érintő túraában nyolcvan diák vett részt, de velük tartott Radovan Seratlić, a Nova S televízió újságírója és műsorvezetője, valamint Vladimir Beljanski, a Vajdasági Ügyvédi Kamara elnöke is.

„Az ő útjuk szimbolikus, de rendkívül hasznos is, mert Európa sokáig aludt, miközben itt blokádok és lázadások zajlottak” – fogalmazott korábban a kerékpáros akció egyik résztvevője. A megmozdulásra Vucic elnök is reagált, elmondta, hogy azt „néptömegeknek szóló műsornak” tartja. 

KAPCSOLÓDÓ CIKK:

„Minden nap innen mentem Belgrádba reggel, nem gondoltam, hogy ilyesmi megtörténhet” – helyszíni riport Újvidékről

Legkevesebb tizennégy ember meghalt a vajdasági Újvidéken, amikor leszakadt egy hatvan éve fel nem újított tető a vasútállomáson. A miniszterelnök szerint a mai Újvidék egyik legnehezebb napja a világháború óta.

A tiltakozások lassan fél éve tartanak Szerbiában. Azután kezdődtek a tüntetések és megemlékezések, hogy az újvidéki vasúti pályaudvar előtetője november 1-jén leszakadt, a helyszínen tizennégy, a később kórházban elhunyt sérültekkel együtt összesen tizenhat ember halálát okozva.

Az MTI megjegyzi, hogy az illetékes szervek 16 ember ellen emeltek vádat mulasztás és veszélyeztetés miatt az ügyben, az újvidéki felsőügyészség pedig a felújítás során elkövetett esetleges korrupciós ügyek gyanúja miatt indított nyomozást.

A tiltakozások azonban nem szűntek meg. A követelések között szerepel az összes, a vasútállomás felújítására vonatkozó dokumentum nyilvánosságra hozatala, a tiltakozó diákok és tanárok szabadon engedése, illetve az is, hogy vonják felelősségre azokat, akik az elmúlt időszakban tüntetőkre támadtak. A Szegederen több ilyen esetről is beszámoltunk, a januári volt az, amely miatt lemondott a szerb miniszterelnök.

A kormány szerint már teljesültek a követelések, ezért a további tiltakozásokat indokolatlannak tartják. A diákok viszont úgy vélik, még nem teljesült minden kérés, például még mindig hiányoznak kulcsfontosságú iratok, amelyekből kiderülhetne, ki a felelős az újvidéki tragédiáért.

Az újvidéki vasútállomás 1964-ben átadott épületét 2021 és 2022 során több hullámban újították fel, és a munka tavaly is folytatódott. Goran Vesic építésügyi miniszter júliusban jelentette be, hogy befejezték a felújítást, az egész épület újra használható. A miniszter azóta lemondott, de közölte, nem tartja magát felelősnek a tragédiáért.