Aleksandar Vučić csütörtökön délután utazik Szabadkára, hogy megtekintse a vasúti infrastruktúra modernizálásának befejező munkálatait, valamint a vasútállomás épületének rekonstrukcióját – írja a subotica.com.
Az elnök 14:45-kor kezdi látogatását az állomás épületénél, ahová munkatársaival együtt az új gyorsvonattal érkezik Belgrádból. A vonat hamarosan üzembe áll az Újvidék–Szabadka szakaszon is, a végsebesség a tervek szerint elérheti a 200 km/órát.
A sínek és az infrastruktúra tesztelése, amely lehetővé teszi a többszörösen nagyobb sebességű vonatok közlekedését, szeptember végén már megkezdődött. „A tesztelés október 10-ig tart. Reméljük, hogy november végéig, az év végére megnyithatjuk ezt a szakaszt a forgalom számára” – mondta az RTS-nek Jelena Tanasković, a Szerbiai Vasúti Infrastruktúra igazgatója. Véleménye szerint az Újvidék–Szabadka-szakasz november végére készen állhat.
Az új vonat 36 perc alatt ér Újvidékről Belgrádba, és további 41 perc alatt Szabadkára, így összesen 76 perc alatt lesz teljesíthető a teljes út, szemben a korábbi 4 óra 37 perces úttal. A magyarországi infrastruktúra kiépítésével a két főváros, Belgrád és Budapest is közelebb kerül egymáshoz, az utazás 3 óránál is rövidebb lesz. A munkálatok ezen az oldalon várhatóan 2025-ben fejeződnek be.