100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Szombaton több száz zarándok gyűlt össze a bécsi Stephansdomban, hogy tiszteletét tegye Szent István király emléke előtt. A magyarországi és Kárpát-medencei hívek mellett politikai és diplomáciai vezetők is részt vettek az eseményen, ahol Kiss-Rigó László szegedi megyéspüspök celebrálta a szentmisét, amelyen Boldog IV. Károly ereklyéje is jelen volt.
A Stephansdomban a magyar közösség évről évre augusztus 20-a után ünnepli államalapító királyunkat. Idén Szent István ereklyéje mellett Boldog IV. Károly ereklyéje is elérhetővé vált a hívek számára, amelyet a budapesti Szent István-bazilikából hoztak Bécsbe. Károly király boldoggá avatásának huszadik évfordulója alkalmából szeptemberig marad Bécsben, majd Rómába szállítják, végül visszakerül Budapestre.


Fotó: Filep István / MTI
A szentmisén részt vettek Szilágyiné Bátorfi Edit, Magyarország bécsi nagykövete, Potápi Árpád János államtitkár és Jakab István, az Országgyűlés alelnöke. Varga János, a Collegium Pazmanianum rektora a szentmise házigazdájaként szintén koncelebrált. Az eseményt a magyar és osztrák közösségek tagjai, cserkészek, valamint a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség is támogatták.
Kiss-Rigó László püspök prédikációjában a Magyar Kurír tudósítása szerint arról beszélt, hogy Szent István az ország alapjait a keresztény hitre építette, ami biztosította a magyarság fennmaradását a történelem viharai során. A püspök hangsúlyozta, hogy a békeidőkben is szükség van hősökre, akik munkájukkal a közösség javát szolgálják.
A szentmisét követően Szilágyiné Bátorfi Edit nagykövet és Jakab István is szólt az ünneplőkhöz. Jakab István külön méltatta a Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem programot, amely keretében több ezer család számára biztosítanak kenyeret a magyar gazdák adományainak köszönhetően.
Az ünnepség végén a pápai, a magyar és a székely himnusz hangzott el.













