„Joe Biden visszalép az elnökjelöltségtől” – az amerikai elnök a közösségi médiában közzétett közleményben jelentette be ezt a szándékát vasárnap.
Joe Biden az X-en közzétett levelében úgy fogalmazott, „úgy hiszem, hogy a pártom és az ország legjobb érdeke azt szolgálja, hogy visszalépjek, és kizárólag kötelezettségeim teljesítésére fókuszáljak elnöki időszakom hátralévő idejében”. A hivatalban lévő elnök egyben azt ígérte, hogy döntésének részleteit a jövő héten a nemzethez intézet beszédben fejti majd ki.
Az elnök azt is írta, 2020-as jelöltként a legelső döntése Kamala Harris alelnökévé választása volt. „És ez volt a legjobb döntésem.” Biden egyben kijelentette, teljes mértékben támogatja őt most is és őt javasolja idén a Demokrata párt jelöltjeként. „Demokraták – ideje összefogni és legyőzni Trumpot. Csináljuk meg!” – zárta posztját.
A demokrata párt kongresszusi vezető politikusai méltatták az elnök döntését, köztük Chuck Schumer, a szenátusi demokraták vezetője, aki szerint Joe Biden a párt és az ország érdekét helyezte előtérbe, amikor nehéz döntést hozott. Bidenre június 27-ei, a számára sikertelen televíziós elnökjelölti vita óta egyre nagyobb nyomás helyeződött pártja részéről, megválasztott kongresszusi tagok, valamint korábbi tisztségviselők és a Demokrata Párt anyagi támogatói felől, hogy lépjen vissza a jelöltségtől.
Az amerikai politikában évtizedek óta nem fordult elő, hogy hivatalban lévő elnök elállt az újraválasztási szándékától. Legutóbb, 1968-ben Lyndon Johnson volt az az elnök, aki bejelentette visszalépését.