100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

A román Nemzeti Integritási Ügynökség (ANI) összeférhetetlenséggel vádolja Temesvár polgármesterét, Dominic Fritz-et, a vádak szerint a 2020-as választási kampány során pénzt kölcsönzött egy üzletembertől, majd később egy olyan közigazgatási határozatot hozott, amely az illető által képviselt cég javára szolgált – írja a Libertatea.

„A vizsgált személy a választási kampány során kölcsönt vett fel egy magánszemélytől. Később, polgármesteri mandátuma alatt, 2020 novemberében, egy közigazgatási határozatot hozott a magánszemély által képviselt cég javára, megszegve az összeférhetetlenségi szabályokat” – közölte az ANI szerdán sajtóközleményében.

Fritz az ANI lépését „abszurdnak és tényekkel teljesen alá nem támasztottnak” minősítette és bejelentette, hogy bíróságon fogja megtámadni a döntést.

„Nekem is csináltak egy kis dossziét. A Nemzeti Integritási Ügynökség úgy véli, hogy 2020 novemberében összeférhetetlenségi helyzetben voltam, és javasolja a mandátumom megszüntetését. Természetesen az egész eljárás abszurd és teljesen alaptalan. Bíróságon fogok küzdeni az egész bizarrsággal, amelynek célja, hogy rám ragasszanak egy politikai szennyes címkét” – írta a polgármester a Facebook oldalán.

Forrás: Dominic Fritz Facebook-oldala

A polgármester részletes magyarázatot adott az esettel kapcsolatban: „Azt mondják, részt vettem egy általános rendezési terv (PUZ) kidolgozásában egy olyan kedvezményezett számára, aki kölcsönadott nekem pénzt – csak éppenséggel nem vettem részt, nem volt kedvezményezett, és nem adott nekem kölcsön pénzt. Egy építész dolgozta ki a PUZ műszaki dokumentációját egy ügyfél számára. Az a PUZ minden szakaszon átment, mielőtt polgármester lettem volna, az elődöm aláírásával együtt. Amikor átvettem a mandátumot, csak a helyi tanács szavazata hiányzott. Hogy ne kerüljön be az új tanácsba egy, az előző polgármester által aláírt dokumentáció, a mandátumom első napjaiban kollégáim arra kértek, hogy írjam alá még egyszer az elfogadási referátumot, amely a dokumentációt változtatás nélkül a tanács elé terjeszti” – érvelt Fritz.

A polgármester jelezte, hogy bíróságon fogja megtámadni az ANI jelentését. „Meg fogom támadni az ANI jelentését a bíróságon, és nincs kétségem afelől, hogy igazat fogok kapni. Meg fogom védeni becsületemet és integritásomat, függetlenül attól, hogy kinek lettem céltáblája” – tette hozzá Fritz.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…