100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Talán már sosem fogom elfelejteni, amikor 2011 decemberében, a felújított Indóház tér átadásán a tömegben egy nő így szólt magában, miután megnézte a téren kiállított, mindenki által csodált új Pesa villamost: „Erre bezzeg van pénze Botkának”. Hogy mire gondolhatott, mire kellett volna elköltenie a városnak 30 milliárd forintot a közösségi közlekedés fejlesztése helyett, nem fog már kiderülni.

De nem is kell. Ez volt az első alkalom, hogy a Szegedre akkoriban érkezett kilenc alacsonypadlós villamos széles nyilvánosság előtt is bemutatásra került, a járművön szinte levegőt nem lehetett kapni, anniyan voltak. Akkor nem ment sehová utasokkal, 2012 márciusától azonban elengedhetetlen kelléke a 2-es vonalnak, újabban pedig a 3-asnak és a 4-esnek is.

A típus azonban nemcsak Szegeden határozza meg az utcaképet, van további tíz város Európában, ahol megtalálhatók alváltozatai a Pesa Swing nevű sorozatának. Hozzánk legközelebb talán Kolozsváron járnak ilyenek, de a bolgár főváros Szófiába és számos lengyel városba, egy darab pedig valahogy az oroszországi Kalinyingrádba is jutott.

A legtöbb, összesen 186 darab, Varsóban közlekedik, itt a 25 villamosvonalon jó eséllyel találkozik a típussal az ember. Március elején mi is megnéztük ezeket, és azt a megállapítást kellett tennünk, hogy a szegedi és varsói Pesák – legalábbis küllemben – alig térnek el egymástól.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

Kívülről szembetűnő különbség, hogy kissé eltérőek a lökhárítók és a forgóvázak (a tengelyeket és a kerekeket magában foglaló része a járműnek) burkolóelemei, a belső térben azonban az üléshuzatok színén kívül tényleg nagyítóval kell keresni a különbségeket. Ugyanolyan színek és formák, ugyanolyan furcsán elhelyezett, befelé forduló ülések.

Ami észrevehető, bár ez a lengyel főváros nagyobb léptékéből adódik, hogy a varsói villamosokat sokkal jobban hajtják: bár 50-nél valószínűleg nem mennek gyorsabban ott sem, jóval intenzívebb gyorsításokkal találkozik az ember egy-egy megállót elhagyva.

Ami persze érthető is, vannak távolságok: a leghosszabb varsói villamosvonal például, a 10-es, 24,5 kilométer hosszú, és összesen 54 megállót érint. Az utazási időhöz is érdemes eltenni egy szalámis zsemlét, a vonalat teljes hosszában végigülni nem kevesebb mint 82 perc. Szegeden ezzel szemben a leghosszabb villamosvonal – a varsói 10-est is bőven verő tram-traint nem számítva – a 3F, ami 7,4 kilométer hosszú 20 megállóhellyel és 25 perces menetidővel irányonként.

Aki kedvet kapott, hogy a Szegeden is népszerű villamostípust Varsóban is kipróbálja, annak jó hír, hogy a lengyel főváros nem elégedett meg a közel kétszáz Pesájával, azóta újabb százat rendeltek már újabb típusokból. Bár nem kifejezetten pontos a szállítás, a lengyel villamosgyártó felé 2016 őszéig összesen körülbelül 13 millió zloty (~1,2 milliárd forint) értékű szerződéses bírságokat szabott ki két korábbi szerződés teljesítéséért a város.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…