100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Giorgia Meloni miniszterelnök kormánya új nagy autógyártó bevonását tervezi Olaszországba, miután a Fiatot is jegyző Stellantis jelezte, hogy a gyártás egy részét alacsonyabb költségű országokba helyezheti át. Róma ezért felvette a kapcsolatot a BYD-vel, írja a Bloomberg cikkére támaszkodva az Economx.

„Van néhány kapcsolatfelvételünk, hogy megbeszéljük ezt. A második európai gyár szükségessége az eladásainktól függ. Most nagyon jól haladunk” – mondta Michael Shu, a BYD Europe ügyvezető igazgatója a Genfi Nemzetközi Autószalonon a Bloombergnek.

A portálnak az olasz ipari minisztérium kormányzati képviselője nem kívánt nyilatkozni a BYD-vel folytatott tárgyalásokról, de Adolfo Urso ipari miniszter korábban azt mondta, hogy az ország „támogatja egy második gyártó érkezését”, és egy olyan projektnek nevezte,  „amelyen hónapok óta dolgozunk, külföldi partnerekkel folytatott érdemi tárgyalásokkal”.

Michael Shu szerint még korai megmondani, hogy mikor és hogy születik-e döntés egy második európai gyárról. Először szeretnék kiépíteni a helyi beszállítói hálózatot Magyarországon. „A lehető legmélyebbre akarunk hatolni a helyi ellátási láncban. Minden, amit teszünk, a lokalizáció érdekében történik” – mondta Shu.

A BYD magyarországi befektetésével komoly vetélytárssal néznek szembe az európai autógyártók, különösen a Volkswagen, a Stellantis és a Renault, amelyek a versenyképes tömegpiaci szegmenst szolgálják ki.

A portál megjegyzi, hogy a BYD magyarországi befektetése néhány hónappal azután történt, hogy az Európai Unió bejelentette, vizsgálatot indít a kínai EV-gyártóknak nyújtott pekingi állami támogatásokkal kapcsolatban, és a szegedi termelés segíthet a vállalatnak elkerülni a további importvámokat.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…