100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
„Vannak még problémák, hiszen a magyar szakaszon nagyon lassú a közlekedés, és hiányzik még egy délelőtti és egy nagyon késő éjszakai járat indítása is” – többek között ezt mondta a Szeged–Szabadka vonatközlekedés beindulásáról Kern Imre, Szabadka alpolgármestere a Vajdasági Rádió és Televízió Napjaink című műsorában hétfőn.
„Most háromóránként közlekednek a vonatok Szegedről és Szabadkáról is. Ezt sűríteni kell, de abban a pillanatban lesz lehetséges ez, amikor lekerül a teherforgalom a szakaszról. Hogy ez mikor lesz, az a MÁV-tól függ. Valamikor 2026-ban várható a teherforgalom és személyforgalom indítása Budapest irányába a magyar oldalon, remélhetőleg akkor” – mondta Kern a Szabad Magyar Szó szemléje szerint.
Az alpolgármester örömtelinek nevezte ugyanakkor, hogy újraindult a vasúti közlekedés Szabadka és Szeged között tavaly novemberben, amiért elmondása szerint több mint húsz évet dolgozott Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség korábbi elnöke.













