Félelem és reszketés Szabadkán címmel mutatja be legújabb előadását a Kosztolányi Dezső Színház társulata december 28-án, írja a Szabad Magyar Szó. A darabot Kucsov Borisz írta és rendezte.
A disztópikus történet a jövőben játszódik egy elnéptelenedett Szabadkán, ahol már kevesen élnek, a két főhős pedig azért küzd, hogy megmentse a várost a rátelepedett gonosztól, hangzott el az alkotócsapat szerdai sajtótájékoztatóján.
Kucsov Borisz a darabot még 2017-ben írta, műfaji meghatározása képregény-dráma. „Ez egy nem létező műfaj, én találtam ki. Többek között azért képregény-dráma, mert a szereplők általában ketten, vagy hárman beszélgetnek egymással, képregényszerűen fűződnek egymásba a jelenetek. Megjelennek Szabadka jellegzetes figurái, többek között a város főterén buborékokat csináló Pókember, akit talán sokan ismernek, vagy láttak valamikor, de más jellegzetes szabadkai alakok is felbukkannak” – mesélte Kucsov.
Az író szerint „igazából nemcsak képregény, hanem akciófilmes is a történet. Úgy állítottuk színpadra, hogy van egy erős akciófilmes hatása, sok-sok humorral fűszerezve, van szerelmi szál, ármány, összecsapás…”