Választási csalásra hivatkozva a belgrádi önkormányzati választások megismétlését követelik a baloldali összefogás Szerbia az erőszak ellen nevű listájának politikusai, és hétfő estére tiltakozást szerveztek a választási bizottság épülete elé, írja az MTI.
Marinika Tepic és Miroslav Aleksic, a baloldali összefogás két legismertebb alakja a hétfői tiltakozás során a köztársasági választási bizottság épületébe is bejutott, és onnan üzente támogatóinak, hogy mindaddig nem távozik, amíg a csalásra vonatkozó bizonyítékaikat a testület át nem veszi. Végül közölték, átadták a bizonyítékokat, az épületet azonban nem hagyják el mindaddig, amíg a belgrádi választás megismétléséről nem születik döntés.
Az ismételt választások kiírásáig éhségsztrájkot is folytatnak.
A tüntetőkhöz fiatalok és egyetemisták is csatlakoztak, akik elindultak, hogy körbevegyék a köztársasági választási bizottságnak is otthont adó épületet. Az egyik mellékutcában azonban rohamrendőrökből álló kordon állította meg őket, számolt be róla a Szabad Magyar Szó. „Gyerekeitek emiatt gyűlölni fognak titeket!” – kiáltották a fiatalok a rendőrkordon tagjai felé.
A belgrádi helyi önkormányzati választásokon a választási bizottság adatai szerint a Szerb Haladó Párt a szavazatok 39,34 százalékát, míg a Szerbia az erőszak ellen a voksosk 32,17 százalékát szerezte meg. Utóbbi tömörülés szerint azonban számos szabálytalanság történt, és a Szerb Haladó Párt olyanokat is a szavazóhelyekre vitt, akiknek nincs is bejelentett lakhelyük Belgrádban.
Szerbiában vasárnap előrehozott parlamenti, vajdasági tartományi, és 65 településen, közöttük a fővárosban előrehozott önkormányzati választást tartottak. Az illetékes választási bizottságok hétfői előzetes eredményei szerint a parlamenti választáson a 2012 óta kormányzó, Aleksandar Vucic-féle Szerb Haladó Párt győzött a voksok 46,72 százalékának megszerzésével, míg az ellenzéki Szerbia az erőszak ellen a szavazatok 23,56 százalékával a második lett.
A testület eredményei alapján három nemzeti kisebbségi párt jutott még be a parlamentbe. Az albán kisebbségnek kettő, a bosnyák kisebbségnek három, míg a Vajdasági Magyar Szövetségnek hat politikusa kerülhet be a parlamenti patkóba, utóbbi 6,33 százalékot szerzett a voksoláson.
Az előzetes eredmények szerint a Szerb Haladó Párt a szavazatok közel felét szerezte meg, így valószínűleg meglesz az abszolút többsége az országos parlamentben.