Arad fizetne a légitársaságoknak, csak szálljanak le náluk is

Az Arad Megyei Tanács közelmúltban tartott rendkívüli ülésén az aradi repülőtér működése is napirendre került. Itt hangzott el, hogy évente körülbelül 4 ezer le- és felszállás történik, amelyek különböző típusúak, de egyik sem rendes utasszállítójáratok miatt van – írja a Nyugati Jelen.

Bár a Blue Air nevű román légitársaság még a múlt évben tett ígéretet arra, hogy Aradról elindít 14 járatot, célpontokként Németországot, Olaszországot, Franciaországot és Bukarestet jelölve meg, ezáltal kapcsolatot teremtve a város és a négy úticél között, ez azóta sem valósult meg. Az Európai Bizottság jóvoltából pedig ehhez anyagi segítséget is kapott volna, mivel a bizottság támogatta a pandémia érintette légitársaságokat, de ebből a Blue Air semmit nem látott, miután számos bírságot kapott a törölt járatokra foglalt jegyek árának visszatérítése elmulasztásáért.

Arad Megye Tanácsa tavaly augusztusban felbontotta a Blue Airrel kötött szerződést, amihez hozzájárult az a tény is, hogy a légitársaság korábban 62 millió euró támogatást kapott az Európai Bizottságtól, erre hívta fel a figyelmet a Versenybizottság, miközben a társaság szerződéseit vizsgálta.

A légitársaságok a potenciális utasforgalom alapos elemzése után jellemzően arra a következtetésre jutnak, hogy az üzemeltetés gazdaságilag nem volna kifizetődő. Az aradi repülőtér vonzerejének növelése a légitársaságok számára folyamatosan napirenden van a városban, ám még mindig keresik a megfelelő megoldást. Răzvan Cadar, Arad Megye Tanácsának alelnöke most arról beszélt, hogy

a cél az, hogy pénzügyi támogatással segítsék a légitársaságokat,

különösen a kevés utasforgalom miatt keletkező veszteségek ellensúlyozása érdekében. Ezt a támogatást két, egyenként 10 millió eurós (3 milliárd 840 millió forint) értékű projektből biztosítanák, amelyeket a Regionális Operatív Programon (POIM) keresztül nyertek el.