100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Lebonthatják a No Name nevű klubot Temesváron, miután a város polgármesteri hivatala jogerősen pert nyert az azt üzemelő cég ellen, írja a Maszol.ro. A portál cikke megemlíti Dominic Fritzet, Temesvár polgármesterét, aki szerint ez „egy újabb győzelem azok ellen, akik évek óta törvénytelenül foglalják el, és öncélra használják a temesváriak köztulajdonát”.

„Ebben az ügyben jogtalanul elfoglalták a város egyik telkét, ahol a felépített klubot éveken át zavartalanul működtették. Miközben a becsületes vállalkozók adót, illetéket és albérletet fizetnek, addig egy kivételezett társaság rátette a kezeit Temesvár telkeire és a kedvére használta azokat. Most nem csak a tisztességtelen konkurencia problémáját oldjuk meg, hanem a város tulajdonát is visszaszerezzük” – idézte a temesvári városháza pénteki közleménye az elöljárót.

A Soldado által üzemeltetett No Name egy 6552 négyzetméteres, 2,6 millió euróra becsült köztulajdonban lévő telken terül el. A telekhasználatra nem kötöttek koncessziós szerződést, az építményeket pedig építkezési engedély nélkül húzták fel. A vállalkozásnak nincs sem működési, sem pedig katasztrófavédelmi engedélye. A Dan Păltinișanu Stadion mellett lévő No Name strand már bő két évtizede működik, még Gheorghe Ciuhandu polgármester idején épült, írják.

Forrás: a no name beach Facebook-oldala

De ez mindössze a töredéke annak a köztulajdonnak, amelyekről a polgármesteri hivatal megállapította, hogy jogtalan használatban állnak. Összesen több mint 55 ezer négyzetméternyi, összesen 22 millió euró összértékű telekről van szó, amelyekre az évek során illegálisan építkeztek különböző vállalkozások. Ezek lebontására Fritz polgármesteri rendeletet adott ki, de megtámadták őket a bíróságon.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…