100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Krausz Ferenc Németországban élő magyar születésű fizikus, Pierre Agostini Egyesült Államokban tanító francia fizikus és Anne L’Huillier Svédországban dolgozó szintén francia fizikus kapja az idei fizikai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia keddi stockholmi bejelentése alapján.
Az indoklás szerint a tudósok az elismerést az elektronok atomon belüli mozgásának vizsgálatát szolgáló attoszekundumos fényimpulzusokat előállító kísérleti módszereikért kapják. A kitüntetettek 11 millió svéd koronán (368 millió forintnyi összegen) osztoznak. A díjat hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján adják át.
Krausz Ferenc Móron született, In memoriam Gábor Dénes-díszokleveles fizikus, az MTA külső tagja és a németországi Max Planck Kvantumoptikai Intézet igazgatója. Kutatócsoportjával elsőként állított elő és mért meg attoszekundumos fényimpulzust, és használta fel az elektronok atomon belüli mozgásának feltérképezésére, megalapozva az attofizika tudományát.
2022-ben a fizikai Wolf-díjat is elnyerte két másik kutatóval megosztva, az ultragyors lézertudomány és attoszekundumos fizika területén végzett úttörő szerepéért.













