100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Folytatódik a Bakay Nándor utca burkolatrekonstrukciója a Boros József utca és a Huszár utca között – tudatta a Szegederrel a szegedi önkormányzat.

A közlemény szerint a nyertes kivitelező, a Délút Kft. a felújítást 146 millió forintért vállalta, amit önkormányzati forrásból fedeznek. A munkák tervezetten jövő áprilisig tartanak majd, de az utat még idén visszaadnák a forgalomnak.

Előbb az elhasználódott út- és járdaburkolatot bontják el a teljes 205 méteres hosszon, majd alapot készítenek és végül 1600 négyzetméter új kopóréteget aszfaltoznak. A járdákon 825 négyzetméteren térkőburkolatot raknak le, a kiselemes burkolat megegyezik az Árkád mellett alkalmazottal. Az utcasarkokon süllyesztett járdaszegélyek és taktilis sávok segítik majd a mozgásukban korlátozottak és a gyengénlátók közlekedését.

A burkolt felületeket a fák között megszüntetik a Huszár utcai oldalon, a végén füvesít a kivitelező, előkészítve a terepet a további zöldítésnek – áll a közleményben. Jelenleg úgynevezett kalodákkal veszik körbe a fákat, hogy ne sérüljenek.

A kivitelező több ütemben dolgozik majd, a közösségi közlekedést az építkezés nem befolyásolja, félpályán haladhat a forgalom. A behajtás a lakók és az építési forgalom számára lesz engedélyezve, más közlekedési eszközzel kerülni kell.

A Fűrész utca a munkák alatt csak a Rigó utca felől lesz megközelíthető, erről a lakókat már tájékoztatták. Az elkövetkező napokban a forgalomkorlátozásokat jelző táblákat helyezik ki, majd elkezdődik a járda bontása. A járdát egyszerre csak az egyik oldalon bontják fel, hogy a gyalogosközlekedés a felújítás alatt végig fenntartható legyen.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…