100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
A Szabad Magyar Szó arról ír, hogy nem hivatalos források szerint a Szabadka és Csantavér közötti úton oroszlánkölyökre bukkantak az arra utazók, akik fotókat is készítettek az állatról, és egy Viber-csoportban osztották meg azokat, miután értesítették a rendőrséget az állat hollétéről. A rendőrség és az állatkert illetékesei végül elszállították a kölyköt a palicsi állatkertbe.
Azt egyelőre nem tudni, hogy kerülhetett az állat a szabadba, esetleg honnan szökhetett ki, viszont a palicsi állatkert igazgatója, Sonja Mandić a Danasnak később azt nyilatkozta a kölyökről, hogy „csak azt mondhatjuk, hogy nagyon rossz állapotban van. Kis türelmet kérünk, mert még nem érkeztek meg a laboreredmények sem, vért vettük, ezért várjuk az eredményeket, addig pedig az állatorvos ad neki infúziót és reméljük túléli”.
Mandić szerint az oroszlánkölyök életkorát nehéz megbecsülni, mivel nagyon gyenge, de körülbelül öt–hat hónapos lehet. „Bárhol lehet három–hat hónap között, de lehet, hogy öt–hat hónapos, nagyon alultáplált, lehet, hogy nem elég fejlett.” Mint az igazgató mondta, jelenleg elsősegélyben részesítik az állatot, és elvégzik a szükséges vizsgálatokat. Még azt sem tudni, hogy a minisztérium továbbadja-e máshova, vagy Palicson marad.













