100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

A vajdasági Pannon RTV készített riportot arról, milyen volt vasárnap autóval átjönni a határ túloldaláról Magyarországra: kilométeres sorokkal, végeláthatatlan várakozással szembesültek azok, akik a Horgos–Röszke autópálya-határátkelőhelyen próbálkoztak.

A három–négyórás várakozás alap volt vasárnap mindegyik határátkelőn, de beszéltek olyannal is, akinek 12 órájába került, hogy átjusson a határellenőrzésen. A határhoz vezető autópályán ötkilométeres torlódással találkoztak.

A portál szerint ehhez hasonló torlódások jellemzően a nyári hónapokban, az évi szabadságok idején szoktak lenni, most viszont a Nyugat-Európában dolgozó vendégmunkások térnek haza az ortodox karácsony elmúltával. Az illetékesek azt mondják, hasonlóan nagy torlódásra kell számítani a következő hétvégén is, amikor majd a szerb, illetve ortodox újév is elmúlik.

„Már egy órája egy helyben állunk, meg sem mozdult a sor. Másfél órája várakozunk, és mire odaérünk a határig, elmúlik még öt–hat óra. (…) Ezért holnap mi mindannyian, négyen vagyunk, el fogunk késni a munkából” – mesélte a koszovói Dragaš-ból útra kerlt Sulejmani Misin.

Az sem segít sokat, hogy a röszkei közúti és a kübekházi határátkelőt is csak belépésre lehetett használni egész hétvégén. Magyarország felé mindenütt legalább két–három órát kellett várni, a Királyhalom–Ásotthalomnál időnként öt órát is.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…