Nemzetközileg körözött, az afgán hadseregből jött tábornokot és mesterlövészt kaptak el Szabadkánál migránsok között

Elfogtak kettő, súlyos terrorista cselekményekkel vádolt, körözött afgán személyt, amikor a szerb hatóságok rajtaütöttek több csoport bevándorlón az Észak-Vajdaságban. A szerb rendőrség szerint táborukból, aminek őrsége is volt, előkerült egy automata puska is.

Összesen huszonöt, biztonsági veszélyt jelentő személyt vettek őrizetbe a szerbek két akció során. A pannonrtv.com vajdasági magyar hírportál csütörtöki információi szerint két nemzetközileg körözött egyén is van köztük, akik ellen Franciaország adott ki elfogatóparancsot súlyos terrorista cselekmények elkövetése miatt. Az egyikük tábornok, míg a másik mesterlövész volt az afgán hadseregben.

Az egyik akció során, amit Szabadka mellett, a radanováci erdőben folytattak le, egy automata puskát, két golyókkal teli tárat és marihuánát is találtak egy táborban, aminek állítólag őrsége is volt, mivel itt két afgán csoport egymással szemben állt, és voltak összetűzések.

A vajdasági lap pénteken azt írta, a szerb rendőrség az ügyben az Interpolhoz fordult, és kiadatási őrizetbe helyezte a gyanúsítottakat az azok elleni francia vádak miatt. A rendőrségi vezető szerint nem kis munka volt a nyomukra bukkanni. Mile Jandrić, a szerb határőrség vezetője a közmédiának nyilatkozva azt mondta, hogy az összes eddigi lövöldözés a terület felosztása miatt volt a két afgán csoport között volt, amelyek közül az egyiket három héttel ezelőtt vették őrizetbe, a másikat pedig most.

Egy a közelben élő férfi azt mondta, egyre jobban fel vannak fegyverkezve az érkezők. „Én is találtam két pisztolyt ott a harmadik fánál. Hívtam a rendőröket, lefilmezték, el is vitték őket.”