Lakossági kérdőívet tett közzé az önkormányzat, amelyben a résztvevők a jelenlegi közlekedési helyzetről, saját közlekedési szokásaikról, valamint az elmúlt évek jelentősebb közlekedési fejlesztéseiről mondhatnak véleményt. A kérdőívre a Magyar Kerékpárosklub szegedi szervezete hívta fel a figyelmet.
Az ismertető szerint a város 2017-ben készítette el Fenntartható Városi Mobilitási Tervét, amelynek felülvizsgálatát a közel tíz év alatt bekövetkezett változások indokolják. A dokumentum szerint a tervezési folyamat során kiemelt cél valamennyi érintett bevonása, ennek első lépéseként készült el a most közzétett helyzetfeltáró kérdőív.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder
A felmérésben a kitöltők értékelhetik többek között az ELI közlekedési kapcsolatainak fejlesztését, a belvárosi, tarjáni és újszegedi kerékpáros beruházásokat, a Szeged–Hódmezővásárhely tram-train rendszerét, a Szeged–Szabadka vasútvonal felújítását, valamint a helyi közösségi közlekedés jármű- és megállófejlesztéseit.
A kérdőív nemcsak azt vizsgálja, hogy a válaszadók ismerik-e vagy használják-e ezeket a fejlesztéseket, hanem azt is, mely beruházásokat tartják a legsikeresebbnek vagy leginkább kudarcosnak. Emellett a lakossági tájékoztatás minőségét és a projektek megvalósításának folyamatát is értékelni lehet.
A kérdőív végén a jelenlegi közlekedési szokásokra is rákérdeznek. A kitöltők többek között arról nyilatkozhatnak, hogy milyen gyakran használják az egyes közlekedési módokat, illetve rendelkeznek-e lehetőséggel gépjármű használatára Szegeden. A kérdőív tájékoztatója szerint a kitöltés körülbelül 15 percet vesz igénybe (igaz, 17 oldalas).