100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

„Szegeden jártam, Magyarország harmadik legnagyobb városában. Nagy Sándor alpolgármester úr kalauzolásával megtekintettem a városháza közgyűlési termét, és megismerhettem a város fejlődésének történetét” – számolt be Kimura Tetsuya magyarországi japán nagykövet hétfőn közösségi oldalán. 

Forrás: Kimura Tetsuya magyarországi japán nagykövet Facebook-oldala

Ezt követően a Mathias Corvinus Collegium (MCC) szervezésében megrendezett Ambassador Talk eseményen tartott előadást Japán külpolitikájáról. A Szegedi Tudományegyetemet is meglátogatta, amely „a város egyik jelképeként” több mint száz japán hallgatót fogad. „A két éve indult japán nyelvi képzés is nagy népszerűségnek örvend, a Japán Nap rendezvényt is jelentős érdeklődést övezte” – írta a nagykövet, aki Szél Márta rektorhelyettessel a további tudományos együttműködés lehetőségeiről beszélgetett. „Bízom benne, hogy a közeljövőben ismét ellátogathatok a sokszínű és vonzó Szeged városába” – zárta bejegyzését. 

A japán kurzus az egyetemen a 2024–25-ös tanévben indult a Japán Alapítvány támogatásával. Mint akkor a Szegederen is beszámoltunk róla, a teljesen kezdők számára induló, heti kétszer másfél órás kurzust előfeltételek nélkül vehetik fel a hallgatók. Bár a legtöbb nyelvi kurzusért nem jár kredit, ez a kivételek között van. 

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…