100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Megkezdődött a Károlyi utca melletti kis tér átalakítása, feltörték a betont azon a belvárosi területen, amely nyaranta akár 50 fokosra is felforrósodik – írta meg a Szeged.hu. A tervek szerint a nyár végére elkészülhetnek a munkálatokkal, a jelenlegi burkolt felület helyén pedig miniparkot alakítanak ki. A rendezést követően zöldfelület, padok és ivókutak is kerülnek a térre, a fákat azonban csak ősszel ültetik el, mivel fejlődésük szempontjából akkor ideálisak a körülmények.
A fejlesztés nemcsak parkosítás, hanem egyfajta kísérlet is, Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester szerint tudományos alapokon tervezték meg a hősziget felszámolását. A munkát a Szegedi Tudományegyetem hőtérképe alapozta meg, amely a város legforróbb pontjait azonosította, köztük a Károlyi utcát is.
Az átalakítás után monitoringrendszer vizsgálja majd, milyen hatása van a zöldítésnek a mikroklímára, a tapasztalatokat pedig későbbi hasonló fejlesztéseknél is felhasználhatják.


A Károlyi utcai projekt csak egy eleme a városi hősziget-csökkentő programnak. Zöldítenék ugyanis az Anna kúti villamosmegállót, a Kossuth Lajos sugárút egy szakaszát, valamint növényeket futtatnának fel a József Attila sugárút és a Brüsszeli körút sarkán álló egykori 2-es tanácsház falára is. De készülnek a Dózsa Általános Iskola udvarának hűtési tervei is, ahol a betonfelület hőmérséklete májusban is elérheti a 60 Celsius-fokot.
A Károlyi utcai betonozott tér felszámolásáról korábban mi is írtunk, akkor még nyárra időzítették a munkakezdést. A fejlesztés a közel 1,5 milliárd forintos uniós támogatásból megvalósuló Cool Life Program része, amely a beépített városi területek felmelegedésének mérséklésére dolgozott ki stratégiát.














