100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Új bölcsődét nyit a Szegedi Tudományegyetem a Rókusi körút 37–39-ben augusztus 1-jétől – tájékoztatta a Szegedert a felsőoktatási intézmény.
A helyszínen korábban az önkormányzat fenntartása alatt működött egy bölcsőde, amely tavaly november 30-ával bezárt. 48 férőhelyéből 23 került a kiskundorozsmai minibölcsődébe, amelyet kormánypárti és ellenzéki képviselők együtt adtak át idén februárban. A rókusi intézmény nyár végétől az SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolája és Napközi Otthonos Óvodája szervezeti keretein belül működik majd.
Az egyetem szerint az új struktúra lehetővé teszi, hogy a gyerekek a bölcsődétől az iskolai évekig egységes szemléletben, összehangoltan kapjanak nevelést és oktatást. Ez egy kiszámíthatóbb környezetet teremt, és egyszerűsödik az intézményegységek közötti átmenet.
Az intézménybe bárki beírathatja három év alatti gyerekét. Az egyetem szerint a családi nevelés támogatása, az életkornak megfelelő játékok biztosítása, a stabil napirend, az egyéni fejlődési utak figyelemmel kísérése, valamint a családokkal való együttműködés a kiemelt cél a bölcsődében.
A bölcsődei beiratkozást április 14-én 8 és 16 óra között tartják az SZTE Juhász Gyula Óvodában. Jelentkezni március 31-ig lehet az adatlap kitöltésével, a [email protected] e-mail címen.













